Az RMDSZ nem használta ki eléggé, hogy nélküle nem lehetett volna kormányt alakítani – véli Tőkés László. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke elismeri, hogy az RMDSZ viszonylagos sikereket könyvelt el a tavalyi önkormányzati, majd parlamenti választásokon, és abban, hogy a kormánykoalíció része lett, de „a marosvásárhelyi polgármesteri tisztség visszaszerzése nem feledtetheti azt a térvesztést, mely egyes szórványosodó erdélyi megyékben, illetve megyeközpontokban végbement”.
Tőkés emlékeztet arra, hogy az RMDSZ-listákra leadott szavazatok száma négy év alatt 440 ezerről mintegy 340 ezerre zuhant, és megállapítja, hogy a magyar parlamenti pozíciók megőrzése „kizárólag a rekordalacsony országos részvételnek köszönhető”. A kormányalakítás kivételes alkalmat nyújthatott volna arra, hogy az RMDSZ követelje Klaus Iohannis államfő nyilvános bocsánatkérését tavaly áprilisi, magyarok ellen uszító nyilatkozatáért, Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátását, valamint a román Trianon-törvény visszavonását, írja, és szerinte „itt lett volna az alkalom a kisebbségi tulajdonok, az oktatási, a nyelvhasználati és közigazgatási viszonyok, valamint a szimbólumhasználat rendezését, továbbá az úzvölgyi katonatemető, a székelyföldi határviták és a marosvásárhelyi orvosi egyetem helyzetének a megoldását kezdeményezni”. Tőkés nehezményezi, hogy a kormányprogram szinte semmi konkrétumot nem tartalmaz, és úgy látja: „a sikereiben tetszelgő RMDSZ szinte feltartóztathatatlanul sodródik a poszt-nacionálkommunista román politika zavaros vizein”, az erdélyi magyarság pedig „legfeljebb egy átmeneti tűzszünet erejéig számíthat az általánosan uralkodó magyarellenes politikai kurzus enyhülésére”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.