„Ilyen az ember. Egyedüli példány” – mondhatjuk Kosztolányival. Ez azonban túl általánosan hangzik. Farkas Árpádból Erdélyben ugyanis valóban csak egyetlenegy volt. Reá végképp nem illik, hogy – ahogyan mondani szokás – „nincsen pótolhatatlan ember”.

Annak idején, 1989 szeptemberében Temesváron egy nagyon nehéz temetésen kellett szolgálatot végeznem. Áldott emlékű bajtársamat, gyülekezetünk oszlopos tagját, Újvárossy Ernőt a szekusok eltették láb alól. Búcsúztatása néma tüntetéssé alakult át. Ott és akkor, az Erzsébetvárosi temetőben a Psalmus alapigéjéhez (55. zsoltár) Farkas Árpád erdélyi világfájdalmat sugárzó Avaron című versének katartikus sorait társítottam. Örök mementó maradt ez számomra.

„Orra bukva az avaron, / és menni tovább mégis...” Miközben a sújtoló koronavírus-járvány apokaliptikus gyásza is elfog, csüggedve tekintek a földre, „honnan vétetett / a fel-feltámadásra” Ő is, és a „versben bujdosók” konok reménységével kívánom a jó Isten vigasztalását Rékának, az egész Családnak és gyászoló mindnyájunknak – együttérző szeretettel:

Tőkés László