Oltják a háromszéki pedagógusokat

2021. február 23., kedd, Közélet

Háromszéken több mint háromszáz tanító és tanár már beoltatta magát koronavírus-fertőzés ellen, a tanügyiek számára szervezett, február 25–március 1. közötti tömeges oltási időszakra 239 háromszéki pedagógus jelentkezett – tudtuk meg Kiss Imre megyei főtanfelügyelőtől.

  • Oltanak a sepsiszentgyörgyi strand épületében. Fotó: Albert Levente
    Oltanak a sepsiszentgyörgyi strand épületében. Fotó: Albert Levente

Az 55 év alatti pedagógusokat az AstraZeneca vakcinával oltják, az 55 év fölöttiek a PfizerBioNtech COVID-19 oltóanyagot kapják, az oltásközpontokba ennek függvényében osztják el a jelentkezőket.

Lapunk érdeklődésére Ágoston László, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője elmondta: a barótiak, a kovásznaiak és a bodzafordulóiak, valamint e városok körzetéhez tartozók az említett három város oltásközpontjában kapják meg az AstraZeneca vakcinát, a sepsiszentgyörgyieket és a kézdivásárhelyieket, valamint az ezek körzetéből származókat a megyeszékhelyi strand épületében oltják ugyanezzel a vakcinával. A Pfizer-BioNtech oltóanyaggal a megyeközponti Dália utcai oltóponton oltják a helyieket, barótiakat és bodzafordulóiakat, a kézdivásárhelyi sportcsarnokban pedig a helyiek mellett a kovásznai jelentkezőket. A pontos beosztást közlik az érintettekkel, ebben megjelölik a helyet és az időpontot.

A már beoltott 313 pedagógus és a 239 jelentkező a megye 2700 pedagógusának alig ötödét teszi ki, de a baróti, bodzafordulói és kovásznai körzetből feliratkozott 55 év alattiak nincsenek feltüntetve az intézmény adattárában, mivel őket helyben oltják. Ugyanakkor egyes iskolaigazgatók elmondása szerint többen azt követően léptek vissza a jelentkezéstől, hogy megtudták, az 55 év alattiakat nem a Pfizer-vakcinával oltják. Szakemberek szerint nincs jelentősége, hogy az Európai Unióban jóváhagyott vakcinák közül ki melyiket kapja, amelyikre engedélyt adtak a szakhatóságok, azok biztonságosak. A megyei közegészségügyi főigazgató lapunknak elmondta, eddig egyetlen rendkívüli esetet sem jegyeztek Háromszéken a védőoltás mellékhatását illetően, enyhébb tünetek ellenben előfordultak, de ezek rövid távú, átmeneti jellegűek.

A koronavírus elleni védőoltás megkezdése óta Háromszéken több mint tizenegyezren kapták meg a vakcinát, közülük 4700-an a második adagon is túl vannak – ismertette Ágoston László. Ha lesz elegendő védőoltás, a jelenleginél nagyobb ritmusban tudnának oltani, plusz vonalakat is beindíthatnának egy-egy oltásközpontban, ehhez ellenben még személyzetre lenne szükség – közölte az igazgató.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 523
szavazógép
2021-02-23: Közélet - Bokor Gábor:

Sárgára váltottak az oktatásban (Kovászna)

Az utóbbi két napon, hétfőn és kedden Kovásznán a koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a lakosság egy ezrelékét. Ennek következtében keddtől sárga forgatókönyv szerint zajlik az oktatás a fürdővárosban. Ha továbbra sem csökken a fertőzöttek száma, az egész városra érvényes lesz a sárga forgatókönyv.
2021-02-24: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Tánc
HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES. A Táncsétány című, a táncegyüttes alakulásának harmincadik évfordulójára készült produkció (koreográfusok: Orza Călin, Melles Endre, Furik Rita, Tekeres Gizella, rendező-koreográfus: Ivácson László) ma 19 órától tekinthető meg Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színház nagytermében.