A Pfizer-BioNTech kettős által fejlesztett vakcina megakadályozza az izraeliek túlnyomó többségének megfertőződését, ez az első bizonyíték arra, hogy az immunizáció sikeresen véd a koronavírus terjedése ellen. Egy előzetesen kiszivárgott jelentés ugyanis arra a következtetésre jutott: az oltás megakadályozza, hogy a tünetmentes hordozók továbbadják a fertőzést.
A gyártók mRNS technológián alapuló oltóanyaga – amivel tavaly december 20-án indult az oltás Izraelben – 89,4 százalékban hatékonyan megelőzte a laboratóriumi igazolt fertőzéseket – írja a Bloomberg egy idő előtt kiszivárgott tanulmányra hivatkozva. Az érintett gyógyszergyártók és az ország egészségügyi minisztériuma együtt dolgozott a megfigyeléseken, azonban annak eredményeit még nem vizsgálták felül szakértők. Az eredményekről a Der Spiegel is beszámolt. A német lap vasárnapi cikke szerint a tanulmány nagy megfigyelési számokra épített.
Izraelből sorozatosan érkeznek a kedvezőbbnél kedvezőbb beszámolók a vakcinák kapcsán, nem véletlenül, hiszen lakosságarányosan a közel-keleti állam áll a legjobban a beoltás tekintetében. A lakosság közel fele már legalább az első oltását megkapta. Az izraeli hatóságok a vasárnapi eredményektől függetlenül már szombaton azt közölték, hogy a Pfizer-BioNTech vakcinája 99 százalékban megakadályozza a vírus okozta haláleseteket.
A laboratóriumi vizsgálatokkal igazolt fertőzésekkel kapcsolatos, most megjelent korai eredmények azért fontosak, mert arra utalnak, hogy a vakcina megakadályozza a tünetmentes vírushordozókat abban, hogy továbbadják a fertőzést. Ez eddig nem volt ennyire egyértelmű – jegyzi meg a Bloomberg. A fertőzés ilyen módon történő megszakítása kulcsfontosságú tényező, hiszen jelenleg olyan környezetben vagyunk, ahol minden kormány a saját országa újranyitásán dolgozik.
A gyártók csak annyit erősítettek meg, hogy az Izraelből származó adatok elemzésén jelenleg is dolgoznak, és annak eredményeit azonnal megosztják, amint elkészül.
A szóvivők nem kívánták kommentálni az előzetesen kiszivárgott tanulmány eredményeit. (portfolio.hu)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.