VárosjáróAnyanyelv, te édes, te keserű /1./

Olykor ilyesféle dolgok miatt is szomorkodom, most azonban éppenséggel anyanyelvem mellőzése ábrándít ki. És keserűen kell megállapítanom: nem szórványos, egyedi esetekről, de általánossá vált jelenségről kell immár beszélnünk. Illetve kettőről, melyek egymástól függetlenek ugyan, de közös bennük, hogy a magyar nyelv háttérbe szorítását eredményezik.

Az egyik jelenség a közintézményeknél tapasztalható. A különféle minisztériumoknak alárendelt területi igazgatóságok, ügynökségek és egyéb hivatalok magyar megnevezésének feltüntetése esetleges: ahol a cég vezetője magyar, ott többnyire kétnyelvűek a cégérek, ahol román, csak a legritkább esetben fordul elő magyar felirat. Törvény nem szabályozza a nemzeti kisebbségek által sűrűbben lakott településeken a közintézmények megnevezésének az ő anyanyelvükön való feltüntetését, ez igazából jóindulat kérdése. Vagy tiszteleté. De leginkább a normalitásé. Mert nem az lenne a helyes, ha Sepsiszentgyörgyön az egykori piros bár épületének Csíki utca sarkán levő bejáratánál egyik oldalon azt írná: Camera de conturi, másikon: Számvevőszék? Hát persze hogy így kellene lennie – és így is lesz, csupán idő kérdése. Meg bukaresti lobbié, de ez már a politikusok feladata.

Van azonban egy másféle mulasztás is, melynek kiigazításáért nem kell száz kilométereket utazni, nagy urakkal alkudozni, éjszakába nyúló tárgyalásokat folytatni. Olyan lett a világ, hogy nem csak a magántulajdont kell óvni, de a köztulajdont is. Tolvajtól ugyan nem véd meg a kamera, de a legtöbb esetben elriasztja az illetéktelen betolakodót a tudat, hogy törvénytelen cselekedetét a rend őre visszanézheti. Így hát térfigyelő kamerákat szereltek fel többek között tanintézményeink is, és ezt tudtára is adják mindenkinek kerítésükre kiaggatott-ragasztott feliratokkal. Elsétáltam minap a másfél évszázada az Őrkő alatt kivégzett egyik vértanunkról elnevezett iskola előtt, a kerítésen szabályosan, minden hatodik oszlopközön odacsavarozott tábla hirdeti: Atenție! Zonă supravegheată video. Ami magyarul így szólna: Figyelem! Kamerával megfigyelt terület. Csakhogy a magyar nyelvű szöveg hiányzik a román mellől-alól. A kapu mellett még vannak más táblák is: egyiken azt írja, bizonyos őrző-védő cég vigyázza az intézményt, másikon, hogy dohányozni tilos. Mondanom kell, mielőtt bárki azt hinné, ezek magyar vagy bár kétnyelvűek – dehogyis!

Egy másik napon a nagy mesemondónkról elnevezett óvoda előtt vitt el utam, kerítésén, bár nem oly sűrűn, mint a Szemerja negyedi iskoláén, szakasztott ugyanolyan egynyelvű „megfigyelős” tábla díszeleg, kapuján ugyanazok a – szintén csak román nyelvű – őrző-védős és dohányzástiltós feliratok. Sőt, most éppen egy álláshirdetés is – kizárólag és csakis román nyelven.

Újabban kerülöm a tanintézményeket, mélységesen kiábrándít ez a fajta államnyelvi dominancia. Persze, már hallom is mindkét intézmény – amúgy jó magyar ember – vezetőjének fogalmazódó válaszát: ezek a szabványos táblák, ezeket lehet kapni a kereskedelemben. Hát ki kell ábrándítanom Önöket, igazgató urak, hölgyek: ezek nem szabványosított táblák, és a kereskedelemben elvétve ugyan, de lehet kapni kétnyelvűeket is. Bár lehet csináltatni is, annyi autonómiája van és annyi aprópénze talán csak akad minden iskolának, óvodának hogy maga rendelkezhessék-gondoskodhassék a kétnyelvű feliratokról. Az államtól ez nem várható el – lám, az iskolákban szétosztásra küldött tanügyminisztériumi covidos plakátokat is a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak kellett lefordítania magyarra. Megtette, mert a városvezetésnek van igénye a kétnyelvűségre, mert ilyen módon is védi a magyar nyelvet.

A számomra legnagyobb szomorúságot okozó feliratot azonban nem tanintézményeknél láttam – mint mondtam, egy ideje kerülöm őket. A Kós Károly és a Kórház utcára egyaránt nyíló, a Székely Nemzeti Múzeum majdani bővítésére szánt területet tavaly lezárták – hogy kit zavart az a sok autónyi hely az amúgy parkolóhiánnyal küzdő városban, nem tudom, talán nem is a tulajdonjoghoz való ragaszkodás, hanem az ingyenes parkolási lehetőség lehetett a lezárás oka. A kérdést most ne is firtassuk, a lényeg, hogy a köznyelvben „kavicsos parkolóként” emlegetett grund Kórház utcai bejáratánál a behajtani tilos tábla mellé felszereltek egy kivételekre feljogosító kiegészítő feliratot is. Érdemes idézni szövegét: CU EXCEPȚIA ANGAJAȚILOR MUZEULUI NAȚIONAL SECUIESC ȘI TEGA SA. Ennyi. Csak ennyi.

A másik anyanyelvsorvasztó jelenségről majd legközelebb, most, hogy egy friss fényképért újra megjártam magam a Kórház utcában, nagyon, de nagyon kiábrándult lettem. Miből, kiből? Érti, aki érti...