Nem mondanak le a segélyről egy munkahelyért

2021. február 25., csütörtök, Közélet

Közel 1100 szociális segélyben részesülő háromszéki vett részt februárban a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség által szervezett találkozókon, melyek célja egyebek mellett, hogy növeljék a munkaképes személyek foglalkoztatását. 

  • Nagyborosnyón is ellenőriztek a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség szakemberei. Albert Levente felvétele
    Nagyborosnyón is ellenőriztek a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség szakemberei. Albert Levente felvétele

Mint arról korábban beszámoltunk, februárban országos kampány során ellenőrzik a szociális segélyek folyósítását, Háromszéken 33 közigazgatási egységet érint a vizsgálat, melyet a megyei kifizetési ügynökség felügyelői és a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség munkatársai közösen végeznek. 

Kelemen Tibor munkaügyi igazgató tegnapi sajtótájékoztatóján ismertette, az előző időszakban közel 1100 érintettel találkoztak és felmérték, kik szerepelnek a hivatalos nyilvántartásokban, kik azok, akiket az oktatás vagy szakképzés felé kell irányítani annak érdekében, hogy később munkát vállalhassanak. Az érintettek zöme – közel 800 személy – vidéki, 190-en iskolázatlanok, 345-en csak az elemi oktatásban vettek részt, 326 személy 5–8. osztályt végzett, ennél többet pedig mindössze 135-en. Elhelyezkedés céljából 71 személyt irányítottak különféle foglalkoztatókhoz, közel 250 személy esetében egy tanfolyam elvégzését javasolták első lépésként, s háromszor népesebb azok tábora – mintegy 750 személy –, akik számára mindenekelőtt az iskolázás lenne a legfontosabb – vázolta az intézményvezető. 

Mint elmondta, mintegy negyven személyt egy sepsiszentgyörgyi textilipari vállalkozáshoz irányítottak, mely munkaerőt keres, ám a helyszínen azzal szembesültek, nem mindenkit érdekelt az ajánlat, volt, aki arra sem volt hajlandó, hogy bemenjen az épületbe. Kelemen Tibor szerint a minimálbért, illetve a szállítási költségek megtérítését ajánlották a találkozón, a nőknek termékek csomagolása lett volna a feladatuk, míg a férfiaknak raktári munka. A megjelentek mintegy felét azonban nem érdekelte a javaslat, akadt, aki azt mondta, négyezer lejes bérnél kevesebbért nem hajlandó dolgozni – bár mindössze 500 lejnyi szociális segélyre jogosult –, mások családi vagy egyéb problémákra hivatkozva mondtak nemet. Az eset kapcsán a munkaerő-ügynökség vezetője leszögezte, amennyiben egy munkaképes személy visszautasítja a számára felajánlott állást, megvonják tőle a szociális segélyt, ám mivel a támogatást a család kapja, így a döntés mindenkit hátrányosan érint családon belül.

Az ellenőrzés a héten zárul megyénkben, kedden Gelencén, tegnap Nagyborosnyón jártak a munkaerő-foglalkoztatási ügynökség szakemberei, ma és holnap Uzonban és Zabolán találkoznak a szociális segélyre jogosultakkal.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 530
szavazógép
2021-02-25: Világfigyelő - :

Putyin provokációtól tart

Moszkvának tudomására jutott, hogy a koronavírus okozta COVID-19 betegség elleni küzdelemben, egyebek között az orvostudomány területén elért eredményeivel kapcsolatban „információs provokációk készülnek ellene” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetőségének tegnapi moszkvai tanácskozásán.
2021-02-25: Közélet - :

Vírus miatt otthon tanulnak

A sepsiszentgyörgyi Református Kollégium (fotó) előkészítő osztálya tanítójának és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum IV. B osztálya pedagógusának koronavírussal történő megfertőződése miatt e két osztályban március 5-ig felfüggesztik a tantermi oktatást és áttérnek az online tanításra – közölte tegnap délelőtt a megyei tanfelügyelőség.