Agrárkönyvtár létesül

2021. március 2., kedd, Gazdakör

Agrárkönyvtárat alapít a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE). A téka Sepsiszentgyörgyön az Olt utca 17. szám alatt, a kereskedelmi kamara földszintjén kap helyet, itt rendezték be az SZGE falugazdászainak irodáját is. A polcokra agrárszakkönyvek, folyóiratok, más szakkiadványok kerülnek, a mezőgazdaság minden ágazatából és erdészeti témával is.

Orbán Miklós, az SZGE alelnöke érdeklődésünkre elmondta: a mezőgazdasági szakembereknél, farmereknél, de agrárintézményeknél is nagy mennyiségű agrár-szakirodalom van elfekvőben. Ma már előszeretettel az internetet használják tudásforrásként, de kár lenne, ha elveszne a nyomtatott formában meglévő agrár-szakirodalom. Ez egyrészt a tartalom, másrészt a könyvkiadási történelemben betöltött szerepe miatt nagy érték – mondta Orbán.

Becze István SZGE-elnök jó kezdeményezésnek nevezte a háromszéki elképzelést. Az SZGE a magyar agárminisztérium támogatásával működik, így jelentős mennyiségű agrár-szakirodalmi kiadványt is megkap a tárcától. Ezekből is fog jutni az agrárkönyvtárba – mondta az elnök.

A könyvtár anyagának gyarapítására magánszemélyek adományait is várják, magyar, román vagy más nyelvű kiadványokat lehet felajánlani. Az ajándéknak szánt könyveket személyesen lehet leadni a falugazdászok irodájában, lehetőség van arra is, hogy a falugazdászok a felajánló lakcíméréről vegyék át az adományt, a szándékot a 0756 726 285-ös telefonszámon lehet bejelenteni. Ugyanakkor felveszik a kapcsolatot kiadókkal, agrárintézményekkel, és kérni fogják a hozzájárulást a könyvtár gyarapításához. (bokor)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki a legfőbb hibás a kormányválságért?










eredmények
szavazatok száma 162
szavazógép
2021-03-02: Gazdakör - Bokor Gábor:

Mire számíthatnak a gazdák az idei költségvetés elfogadásától?

A kormány kidolgozta az idei költségvetés tervezetét, melyet a parlament szakbizottságaiban is megvitattak már, tegnap pedig a plénum elé került. A mezőgazdaságot érintő rendelkezéseket az alábbiakban ismertetjük.
2021-03-02: Gazdakör - :

Nagyobb a magyar támogatás

Az ország egyik nagy szarvasmarhatartója, Nicușor Dan véleménye szerint a román gazdák nem tudnak versenyezni a magyarországi tejtermelőkkel, mivel azok állatonként 800 euró támogatást kapnak.