Richard Watson jövőkutató a lelassulásban, egy lassúbb tempójú életvitelben látja a megoldást. A brit szakember azt vizsgálja, hogy a digitális információözön milyen hatással van a lelkünkre vagy milyen testi elváltozásokat okoz. Véleménye szerint semmilyen formában nem kell lépést tartani az egyre szélesebb digitális kínálattal, ha valami valóban fontos, az úgyis eljut hozzánk.

Watson a jól ismert „tinédzser” szó helyett a „screenager” (szabad fordításban „képernyőkori”) kifejezést vezette be, és egyértelműen leírja a legalapvetőbb különbséget a generációk között. Míg az X generáció tagjai a virtuális téren kívül, inkább eszközként használják a digitális felületeket, addig a későbbi generációk az egész életüket a virtuális térben töltik, ott kommunikálnak a társaikkal, onnan szerzik az információt és online is vásárolnak.

Tanulási módszereik azonban sokkal felületesebbek, ugyanis nem a minőségre helyezik a hangsúlyt, hanem a mennyiségre, miközben ijesztő mértékben fogadnak el hitelesnek hibás internetes információforrásokat. Ma már sokkal több egyetemre járó fiatal van, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt, mert a tudásanyag minősége jelentősen romlik, az óriási mennyiségű információ közül ugyanis a legfiatalabbak szinte képtelenek kiválogatni a valóban fontos dolgokat. A hosszú távú gondolkodás sem annyira jellemző ebben a generációban, a rövid távú, folyamatosan érkező óriási ingermennyiség ugyanis teljesen elnyomja a stratégiai képességeket.

Ráadásul több feladatot végeznek párhuzamosan: a serdülőkorú fiatalok egy átlagos napon már 6,5 órát töltenek el online médiafelületeken vagy online kommunikációval, de a 6,5 órába 9,5 órányi feladatmegoldást próbálnak bezsúfolni. Ennek következménye, hogy a tanulási folyamatban nem sikerül alapvető ismeretanyagot felhalmozni, mivel minden a rövid távú memóriába kerül. Mindeközben nő a stressz-szintjük, szervezetük több adrenalint és kortizolt termel, és az ebből következő biokémiai súrlódás miatt sokkal gyorsabban „elhasználódnak”.

Ha szülőként mi is „képernyőkori” gyermekeket próbálunk egészséges irányba terelni, érdemes odafigyelni Richard Watson következtetéseire. A szakember a „szelektív tudatlanságot” ajánlja, a mennyiség helyett a minőség választását. Tanítsuk meg gyermekinket szelektálni, megbízható adatokat kihalászni az óriási információmennyiségből! Jó, ha tud időt szánni a látottak, hallottak megemésztésére, ha például megnéz egy jó filmet, rögtön utána ne nézzen még egyet.

Sikeres vállalkozók, vezető politikusok megtanulták a módját, hogy kikapcsolják magukat a digitális hírözönből, hogy könyveket olvassanak és változtassanak a megszokott információszerzési rutinjukon. Bátoríthatjuk gyermekeinket arra, hogy válasszanak inkább nyomtatott információforrást a megszokott hírportálok helyett, vagy kezdeményezzenek beszélgetést olyan témákról, amelyek nem megszokottak a számukra.

Az is nagyon fontos, hogy kiküszöböljék a „nyájhatást”, azazhogy ne sodródjanak a tömeggel, hanem alakítsák ki a maguk ösvényeit a „járatlan utakon”. Ehhez nemcsak bátorság kell, hanem az átlagosnál nagyobb erőfeszítés, sőt, az is, hogy időnként csendben maradjanak, hagyják abba a folyamatos beszédet, kommunikációt és a multitaskingot is.

Ez csak akkor sikerülhet – felnőttnek és fiatalnak egyaránt –, ha rövidebb időszakokra, akár egyfajta böjtként teljesen leszállunk a közösségi oldalakról. Az igazi keményvonalasok akár teljesen le is mondhatnak a csúcsmobilok kényelméről, és odáig is elmehetnek, hogy egyáltalán ne legyen ilyen eszközük.
Tanítsuk meg gyermekeinket, hogy legyenek ellenállók és okosak úgy, hogy ne befolyásolja őket, merre megy a tömeg.

Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa