Sepsiszentgyörgy és Bukarest után Marosvásárhelyre érkezett a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének (SZMÚE) tavalyi, Többsincs című éves tárlata, melyet március idusa előtt, csütörtök délután nyitottak meg a Bernády Házban.
A Marx József Fotóklub által szervezett rendezvényen Bedő Zoltán, az SZMÚE elnöke az egyesület tevékenységét és céljait ismertette a szép számban megjelent közönséggel, s elmondta: a felvételek a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának 2018-ban Sepsiszentgyörgyön tartott konferenciája után Erdővidéken szervezett kiránduláson, valamint a 2019-ben a Kárpát-medencei magyar újságírókkal Árkoson tartott tanácskozást záró orbaiszéki kiránduláson születtek.
Megnyitóbeszédet Nagy Miklós Kund művészeti író, műkritikus mondott. Méltatásában hangsúlyozta: a tárlat arra ösztönöz, hogy meglátogassuk Háromszéket, a kúriák földjét. Azoknak, akik ezt nem tehetik meg, ajánlotta, tekintsék meg a kiállítást. Végezetül a tárlat ötletgazdája, Huszár Szilamér megköszönte a házigazdának, Both Gyulának a meghívást, és bemutatta a fotósokat, akik mindannyian sepsiszentgyörgyiek: Kátai Edit, Klárik Loránd, Szekeres Attila, Toró Attila. (madarasi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.