Több mint háromszázzal kevesebb (5498) új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak országosan az elmúlt 24 órában mint egy nappal korábban, valamivel kevesebb (37 ezer feletti) teszt nyomán, ami 14 százalékos csökkenést jelent – derül ki a kommunikációs törzs legutóbbi jelentéséből. Elenyészően csökkent az intenzív terápiás kezelésre szoruló páciensek száma, amint a kórházakban ápoltaké is, és sajnos többen veszítették életüket a kór miatt mint egy nappal korábban.
A törzs jelentése szerint országszerte 13 409 személyt ápolnak a kórházakban, közülük 1448-an kritikus állapotban vannak, és intenzív terápiás ellátást igényelnek. A legutóbbi jelentés óta összesen 154 a kórral összefüggésbe hozható halálesetet jegyeztek, egy nappal korábban 145 elhunytról számolt be a jelentés, köztük hatnak nem volt ismert társbetegsége, és java részük idősebb volt. A legutóbbi áldozatokkal a koronavírus-fertőzésnek tulajdonított halálesetek száma a járvány kezdete óta elérte a 23973-at.
Az elmúlt 24 órában jegyzett, frissen azonosított közel öt és félezer esettel együtt 970 224-re emelkedett a járvány kezdete óta regisztrált fertőzések száma, 867 663 személyt ugyanakkor gyógyultnak nyilvánítottak.
Kovászna jelentősen alacsonyabb új megbetegedéssel szerepel az összesítésben, az előző nap jelentetett közel hatvan helyett most csak 34-et összesítettek. A térség 14 napra, ezer lakos után számolt fertőzöttségi mutatója így is 2,76-ra nőtt, a nyilvántartott megbetegedések száma pedig 7152-re. Hargita megye szintén kevesebb esettel szerepel a statisztikában (47 helyett 27), Brassó megyében viszont nem javult a helyzet, sőt öttel több megbetegedést regisztráltak, összesen 279-et. Maros megyében enyhe csökkenés figyelhető meg péntekhez képest, összesen 106 új esettel szerepel a napi összesítőben.
A fertőzöttségi arány tekintetében továbbra is Ilfov megyében a legsúlyosabb a helyzet, 9,08 ezrelékes a mutató. A fővárosban meghaladta a hét ezreléket, illetve Kolozs megye közeledik ehhez a határhoz, a jelentés kiküldésének pillanatában 6,44 ezreléken állt. Öt ezrelék feletti fertőzöttséget Brassó és Temes megyében regisztráltak. Országosan az említettek együtt összesen 14 megyére érvényes a vörös forgatókönyv, a másik végen pedig csak Hargita megye van, amely továbbra is zöld térség, 1,26 ezrelékes fertőzöttségi aránnyal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.