Magyar konzulátust nyitottak Tádzsikisztánban

2021. április 8., csütörtök, Világfigyelő

Konzulátust nyitott meg tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tádzsik fővárosban, és megnyitóbeszédében hangsúlyozta: Magyarország új lendületet szeretne adni a tádzsik–magyar kapcsolatoknak, hogy ebből még többet tudjon profitálni a két ország.

  • Felavatják a dusanbéi konzulátust. Fotó: KKM
    Felavatják a dusanbéi konzulátust. Fotó: KKM

Tádzsikisztán piaca nagy lehetőség a magyar vállalatoknak, részben a gyógyszeripar területén, ahol a legnagyobb európai szereplő egy magyar vállalat, részben a vízgazdálkodásban, amelyben nagyon komoly infrastrukturális fejlesztésekre nyílik lehetőség, részben pedig a mezőgazdaságban, hiszen egyre jobban nő a kereslet az élőállat iránt – mondta a miniszter. A siker azonban nem lehetséges személyes jelenlét, vagyis valódi képviselet nélkül, ezért döntött úgy Magyarország, hogy Dusanbéban konzulátust nyit, amelynek elsődleges feladata lesz elősegíteni a gazdasági, a vállalatközi és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését.

Magyarország kormánya tizenegy évvel ezelőtt indította el a keleti nyitás politikáját, amely azóta sikertörténetnek bizonyult. Az ország nagyon sokat profitált ebből a stratégiából az élet minden területén. Ebben a stratégiában külön figyelmet fordít Közép-Ázsiára, részben a térség gazdasági növekedéséből fakadó komoly lehetőségek miatt, részben biztonsági szempontból – mondta a magyar diplomácia vezetője. Ugyanis ha a közép-ázsiai országok sikeresek a terrorizmus és a szélsőséges ideológiákkal szembeni küzdelemben, akkor az hozzájárul Európa biztonságához. Nagyra értékeljük Tádzsikisztán terrorellenes tevékenységét és az Afganisztánnal közös határa megvédéséért tett erőfeszítéseit. Magyarország is védi az Európai Unió külső határát az illegális migrációval szemben, ezért pontosan tudjuk, hogy milyen erőfeszítéseket igényel egy ország szuverenitásának és biztoságának megvédése a saját határán. Ezért is jártuk ki az Európai Uniónál a megnövelt pénzügyi támogatást Tádzsikisztánnak. Szijjártó Péter bejelentette, hogy az Európai Unió egy áprilisban induló új ötéves program keretében a korábbinál háromszor nagyobb – 21 millió eurós – összeggel támogatja a közép-ázsiai országok, köztük Tádzsikisztán határvédelmét, terrorizmus elleni küzdelmét.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 209
szavazógép
2021-04-08: Belföld - :

Írásbeli megrovást kapott

Jóváhagyta tegnap a képviselőház házbizottsága Dan Tanasă írásbeli megrovásban részesítését, amiért „a képviselői tisztség méltóságát és becsületét sértő” szavakat intézett néhány parlamentbeli kollégájához.
2021-04-08: Világfigyelő - :

Még egy hónap áll rendelkezésre (A nemzeti régiók védelmében)

Még pontosan egy hónapig tart a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezésének aláírásgyűjtésre, mivel az időintervallumot második alkalommal is meghosszabbította az Európai Bizottság a világjárványra való tekintettel – figyelmeztetett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott tegnap. Kiemelte: ezzel újabb kört nyitott meg a testület a 2019. május 7-én indított kampányban.