Megyei járványhelyzetKézdialmáson is korlátozások várhatók

2021. április 13., kedd, Közélet

A közegészségügyi igazgatóság tegnapi közlése szerint megyeszinten hat közigazgatási egységben haladta meg az üzletek nyitvatartási és kijárási korlátozások további szigorítását jelentő négyezrelékes szintet a fertőzöttségi mutató. A vasárnap közöltekhez képest Kézdialmás (fotó) községben jegyeztek jelentősebb ugrást, a 14 napra ezer lakos után számolt fertőzöttségi ráta 4,71-en állt a tegnapi tájékoztatás szerint. Sepsiszentgyörgyön, Uzonban, Árkoson és Kommandón továbbra is öt feletti a fertőzöttségi arány, illetve az említett Kézdialmáson kívül továbbra is Vargyason négy feletti a mutató, Illyefalva pedig nagyon közel áll (3,87 ezrelék) ehhez a határhoz.

  • Iochom István felvétele
    Iochom István felvétele

A hat közigazgatási egység közül Sepsiszentgyörgyön mérséklődött valamelyest a fertőzöttség, a vasárnapi 5,90 helyett tegnap 5,78 ezreléken állt. Uzonban ugyanakkor tovább nőtt, a vasárnap közzétettekhez képest a nagyközségben a mutató elérte a sepsiszentgyörgyit, azaz 5,78 ezreléket. Árkoson 5,28 ezrelék a fertőzöttségi arány, míg Kommandón az eddigi csökkenés után 5,22-re ugrott a mutató. Amint arról korábban beszámoltunk, a megyei vészhelyzeti bizottság tegnaptól kezdődően újabb 14 nappal meghosszabbította a korlátozásokat, azaz pénteken, szombaton és vasárnap továbbra is hamarabb – 18 órakor – zárnak a kereskedelmi egységek, a lakhelyelhagyást érintő tiltás pedig 22 óra helyett már 20 órától hatályos. Ugyanezek a szabályok Vargyas esetében is érvényben maradnak, illetve várhatóan Kézdialmás esetében is életbe léptetik, tegnap délután a kormánybiztosi hivatal még nem közölte az erre vonatkozó bizottsági határozatot, az egyetlen döntés, ami járványügyben szerepelt, a vészhelyzet újabb harminc nappal történő meghosszabbítását rendelte el mától.  

A közegészségügyi igazgatóság összeállításában a már említettek mellett vörös forgatókönyv hatálya alá esik további két település: szintén 3 ezrelék feletti a fertőzöttségi mutató értéke Kovásznán és Sepsikőröspatakon, előbbi 3,27, utóbbi 3,17 ezrelékkel. Közel áll a vörös besoroláshoz Nagyborosnyó (2,95) és Barátos (2,82) község.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 2334
szavazógép
2021-04-13: Közélet - Hecser László:

Gondot okoznak a kószáló lovak (Erdővidék)

Nem törvénytelen legeltetés, hanem mezőgazdasági kultúrákban való károkozás, nem kihágás, hanem bűncselekmény – szögezte le Benedek-Huszár János polgármester a baróti képviselő-testület legutóbbi ülésén, amikor a szabadon kószáló lovak által okozott gondokról esett szó. A városvezető szerint az erdővidéki önkormányzatoknak közösen kell fellépniük, hogy erőt tudjanak felmutatni – mint mondotta – a bűnszövetkezetek ellen, illetve ígérte, politikai segítséget fog kérni az RMDSZ-től ahhoz, hogy törvény írja elő a rendfenntartó erők közbelépését ilyen esetekben is. 
2021-04-13: Közélet - Vargha Mihály:

Búcsú Haszmann Páltól

Drága Pali bácsi!
Búcsúzóul szolidan, visszafogottan szeretnék szólni Hozzád szóvirágok nélkül, rövid mondatokban, ahogyan az életben szoktuk.