A megyeszékhelyi Sepsi-SIC férfi asztalitenisz-csapata az odavágó után megnyerte a Besztercei MSK elleni visszavágót is a Szuperliga alsóházában, és kettős győzelemmel kiharcolta az élvonalban való bennmaradást. A Simon Teodor irányította együttes szombaton 3–2-re győzedelmeskedett.
A Sepsi-SIC férfi asztalitenisz-csapata már április 18-án nagy lépést tett a Szuperligában való bennmaradásért, miután a hazai környezetben megrendezett odavágón 3–0-ra diadalmaskodott a Besztercei MSK-val szemben.
Szombaton Ștefan Moldoveanu kezdte a visszavágót, aki sajnos simán veszített Darius Tomával szemben (1–0). A második körben Bojan Crepulja következett, aki Andrei Flămândot verte (1–1). A harmadik meccsen Kanabé Szilárd állt asztalhoz, és egy négyszettes mérkőzésen kapott ki Mihai Nemaciuctól (2–1). Folytatásban jött Moldoveanu második párharca, amit a szentgyörgyi nyert meg Flămânddel szemben, és ezzel a Sepsi-SIC kiegyenlített 2–2-re. A besztercei mérkőzés ötödik fordulójában ismét Crepulja ragadott ütőt, és két játszmával bizonyult jobbnak Tománál, ami azt jelentette, hogy a zöld-fehérek 3–2-re győztek és ezzel kiharcolták maguknak a Szuperligában való maradást.
„Az első győzelmünkig nagyon nehéz és kemény volt a küzdelem, de onnan már örömpingpong jellemezte játékunkat. Ezzel a bennmaradással teljesítettük a 2020–2021-es idénybeli célkitűzésünket. A mostani szezonra azt terveztük magunknak, hogy beleszokunk a szuperligás küzdelemsorozatba és megpróbálunk minél több mérkőzést megnyerni. Jövőre többet szeretnénk elérni az élvonalban, és minél előbb akarjunk majd befejezni a pontvadászatot” – nyilatkozta érdeklődésünkre Teodor Simon, a Sepsi-SIC edzője.
Az eredmény: Besztercei MSK–Sepsi-SIC 2–3 (kettős győzelemmel a Szuperligában maradt a szentgyörgyi csapat): Darius Toma–Ștefan Moldoveanu 3–0 (11–7, 11–7, 14–12/1–0), Andrei Flămând–Bojan Crepulja 0–3 (11–13, 7–11, 11–13/1–1), Mihai Nemanciuc–Kanabé Szilárd 3–1 (11–9, 7–11, 11–7, 11–7/2–1), Andrei Flămând–Ștefan Moldoveanu 2–3 (11–8, 11–9, 11–13, 11–13, 9–11/2–2), Darius Toma–Bojan Crepulja 1–3 (11–9, 8–11, 10–12, 1–11/2–3). (tif)