A Brassói Olimpia elleni harmadik elődöntőbeli mérkőzésre készül a Sepsi-SIC csapata, amely ma 16 órától a Cenk alatti városbéli D. P. Colibasi Sportcsarnokban lép pályára. A zöld-fehérek összesítésben 2–0-ra vezetik a brassóiak elleni párharcot, és már csak egy győzelemre vannak hatodik bajnoki döntőjüktől.
A hatszoros Román Kupa-győztes és négyszeres bajnok Sepsi-SIC az elmúlt hét folyamán, szerdán és csütörtökön a Sepsi Arénában fogadta a Brassói Olimpiát, amelyet mindkétszer le is győzött. A hullámzó teljesítménnyel előrukkoló szentgyörgyiek az elődöntő első összecsapását 93–60-ra nyerték meg, a másodikon viszont Zoran Mikes tanítványai semmit sem bíztak a véletlenre, és már az első félidő végére eldöntötték a mérkőzést, amit végül 96–31 arányban nyertek meg. Ennek a két fölényes sikernek köszönhetően a SIC 2–0-ra vezeti az egyik fél három diadaláig tartó viadalt. A két szomszédos megyei csapat között a ma délutáni találkozó lesz a 35. megmérettetés, az egymás elleni örökmérleget pedig a sepsiszentgyörgyiek vezetik 33–1-re. A Cenk alattiak eddig egyetlenegyszer, még 2015 decemberében győzedelmeskedtek a háromszéki lányokkal szemben, és reménykedünk abban, hogy ez alkalommal sem sikerül nyerniük.
Az elődöntő másik ágán a Szatmárnémeti VSK és az Aradi FCC harcol a fináléba jutásért, a párviadalt a spanyol Miguel de Jesus Lopez Alonso edzette VSK vezeti 2–0-ra, miután csapata, kihasználva a hazai pálya előnyét, előbb 83–55-re, majd 84–64-re verte a Maros-parti ellenfelet. Elődöntőjük harmadik meccsét szintén ma rendezik meg 18 órától.
A további eredmények: * 5–8. helyért: Konstancai Phoenix–Kolozsvári U 94–56 és 80–44 (a párharcot kettős győzelemmel a Phoenix nyerte meg), Târgoviște–Agronómia Bukarest 57–63 és 68–47 (összesítésben 1–1 az állás, a sorsdöntő megmérettetést kedden a fővárosban rendezik meg) * 11. helyért: Alexandria–Nagyváradi Rookies 105–43 és 79–34 (a viadal az alexandriai gárda kettős diadalával zárult). (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.