Példaértékű juhfarm Kovásznán

2021. április 27., kedd, Gazdakör

Farmlátogatással egybekötött tapasztalatcserét szervezett a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete közösen a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatósággal. A résztvevők Kovásznára látogattak, ahol Dancs Adorján tejtermelésre szakosodott juhfarmját ismerhették meg. Az eseményen főként olyan gazdák vettek részt, akik az agrárigazgatóság által szervezett biotanfolyamot látogatják, így egyebek mellett a juhtenyésztés biotermelésre való átállításának lehetőségét is vizsgálták a jelenlévők. A farmlátogatáson részt vett Kozma Béla, az agrárigazgatóság vezetője is.

  • Farmlátogatás Kovásznán
    Farmlátogatás Kovásznán

Dancs Adorján juhtenyészetében kizárólag tejhasznú, Lacaune fajtájú, ismert eredettel rendelkező juhok találhatók. A juhtenyésztés hobbiból indult, de mostanra az állomány elérte a négyszáz főt. Egy részüket a gazda Franciaországból szerezte be, a nyáj azonban már saját szaporításból növekszik.

A Lacaune-farmokon a juhok évi átlagos tejtermelése eléri a négyszáz litert is, a kovásznai juhászatban 330 liternél tartanak, de a célzott nemesítésnek köszönhetően folyamatos a növekedés. Ezt nyolc hónapos fejési időszak során érik el. A bárányt 5–10 napos korábban választják el az anyajuhtól, ezt követően szoptatóautomatából kapják a tejporból készült tejet. Ennek litere hozzávetőleg egy lej tíz bani, az anyaállatokból kifejt tej értéke a feldolgozás után 5–6 lej között mozog – magyarázta a lényeges szempontot Dancs. A Lacaune juh szaporasága – az egy anyától egy évre számított bárányok száma – 1,6–1,7 közötti, ez függ a juhász hozzáállásától is, hiszen a bárányzás másfél-két hét alatt zajlik le, ilyenkor sok a munka, és nagy odafigyelés kell, hogy minden kézben legyen tartva. A szaporítást mesterséges megtermékenyítéssel végzik a farmon, az ikerbárányok száma igen nagy, hármas, négyes ikrek is születtek már. A bárányoztatást évente két időpontra időzítik, március vége és április eleje között, majd szeptemberre. Ezzel lehet biztosítani az egész évet lefedő tejtermelést. A gazdasági számítások értelmében az eladott bárányok árának kell fedeznie a farm költségeit. A jövedelmet – amit további fejlesztésekre fordítanak – a támogatások, a juhtejből készült termékek eladása hozza.

A saját feldolgozóban a Dancs által kifejlesztett recept alapján félkemény érlelt sajt, ezenkívül feta sajt, hagyományos juhsajt, orda, túró, a Kovásznára jellemző sóstej, édestúró, joghurt és szána készül. Az értékesítés nagy része egy torockószentgyörgyi sajtgyáron keresztül történik, ajánlatukba felvették a Dancs- farm termékeit. Gyakorlatilag nem tudnak annyit termelni, amennyit el lehet adni – jegyezte meg a gazda. Ezenkívül Magyarországra, Bukarestbe is visznek a készítményekből, ezek megtalálhatóak a brassói Mall Țărănesc kínálatában is. Aki Kovásznára látogat, az a tejfeldolgozóban is vásárolhat termékeikből.

A Dancs-tenyészet más szempontokból is jelentős mértékben különbözik a hagyományos juhászatoktól. Kimagasló mértékben alkalmaznak automatizálást, így a négyszáz juh tartásához elegendő két ember. Egyikük helybeli, a másik nepáli vendégmunkás. A mezei munkákat a tulajdonos és egy gépész oldja meg.

A fejést fejőgéppel végzik. Nyolcállásos fejőstanddal dolgoznak, egyszerre négy juhot fejnek, az állásban abrakot is kapnak az anyajuhok. Csúcs­időszakban mintegy 270 juhot fejnek, ez szűk három órát vesz igénybe, egy ember 150 juhot tud megfejni. Cáfolva azt a hie­delmet, mely szerint a nagy termelékenységű juhfajták „hígabb” tejet adnak, beltartalmát illetően ez a tej 7,8–7,9 százalékos zsírtartalom és 6,3–6,6 százalékos fehérjetartalom körül mozog. Nem igaz, hogy a Lacaune teje nem vetekszik a berkejuhéval – értékelte Dancs.

Az etetést is automatizáltan végzik az állomány egy részénél. A takarmánykeverő kocsiból szállítószalagra kerül a pontos recept szerint összeállított takarmány, így gyakorlatilag három perc alatt a juhok előtt van az eledel. Naponta egyszer, reggel etetnek. Három órakor kiegészítő tápot kapnak az állatok. A fejőstandon adott táppal együtt egy kiló a napi fejadag. A helyben összeállított táp 45 százaléka kukorica, 15 százaléka tritikálé vagy árpa, 20 százalék napraforgó-pogácsa, tíz százalék szárított sörtörköly, öt százalék szója vagy repcegranulátum, öt százalék premix.

A farmhoz mintegy nyolcvan hektár mezőgazdasági terület tartozik, vetett állandó gyepekkel, lucernával és kukoricával. A megművelést saját gépekkel végzik, ezek mind nagy kapacitásúak. Például a Krone BIG M típúsú önjáró kaszálógépe kilencméteres vágóasztallal van felszerelve, óránként tíz hektár kaszálására képes.

A vetett gyepeken szakaszos legeltetést folytatnak, az elkerítésre villanypásztort használnak. Öt négyzetméter gyeppel számolnak egy juhra, ezt a felületet általában négy napig legelik az állatok, egy-egy szakaszt évente öt-hat alkalommal etetnek le. A területek biominősítéssel rendelkeznek, de a megtermelt tej, a termékek nincsenek minősítve. Dancs szerint azért, mert nagyon nehéz a biotermékek piacra való kihelyezése.

A francia mintára létesített korszerű farm további alkalmak során is megtekinthető lesz, az érdeklődőknek a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete megszervezi a látogatást.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2021-04-27: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Szigyártó András, a kálnoki krónikás

Ritka az a vidéki település, ahol napi pontossággal jegyzik a történéseket, eseménynaplókat írnak, fényképfelvételek készülnek, és a krónikás legtöbbször résztvevője is a rendezvényeknek, eseményeknek. Szigyártó András az adatmentésre szánt füzetnagyságú köteteit – legtöbb alkalommal – saját költségén sokszorosíttatja, de összességükre elmondható, hogy ezek a kiadványok Kálnok értékes helytörténeti kislexikonjai is.
2021-04-27: Gazdakör - Incze Péter:

Csúszhat a pályázatok kiírása

Adrian Oros agrárminiszter legutóbbi videokonferenciáján a jó hírek mellett nem kedvezőekről is beszélt egy, a megyei agrárintézmények szakembereiből álló hallgatóság előtt. Bejelentése szerint a kétéves átmeneti időszakra vonatkozó program már elkészült, elküldték az unió tanácsához véleményezésre és utólagos jóváhagyásra, az egyes pályázható tételekre szánt összegeket is jóváhagyták, de szinte minden intézkedés esetében vannak olyan kérdések, melyek tisztázásra, magyarázatra várnak a minisztérium részéről. A miniszter azt is nehezményezte, hogy az unió szakbizottságával folytatott tárgyalások lassúak, így valószínűleg a legfontosabb, leginkább igényelt intézkedések esetében a kiírások június végére, júliusra tolódnak.