Idén is részt vesz a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE). A programhoz kapcsolódó idei első rendezvényt pénteken szervezik Zágonban, ahol búzaszentelésre kerül sor.
Az ősszel vetett búzatáblán végzett szertartásra gazdákat, közéleti személyiségeket várnak, a vírusjárványban érvényes előírások betartása mellett.
A Magyarok Kenyere program 2010-ben indult Pécsről. 2011-ben 10 tonna, rászorulóknak felajánlott gabona gyűlt össze a program keretében. Tavaly a Kárpát-medence minden magyarlakta területéről 8539 adományozó több mint 1100 tonna terményt ajánlott fel. Az SZGE több éve vesz részt az adománygyűjtésben, tavaly 972 gazda jóvoltából több mint 100 tonna terményt sikerült begyűjteniük, a mennyiséget nyolcvannál is több, rászorulókon segítő szervezetnek ajánlották fel. Becze István, az SZGE elnöke érdeklődésünkre elmondta: idén is a tavalyi eredményeket kívánják hozni. (bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.