Lépéselőnyben az OMV Petrom

2021. április 28., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Az OMV Petrom olajvállalat lesz a fekete-tengeri Neptun Deep gázmező operátora abban az esetben, ha az amerikai ExxonMobil a Romgaz román állami gázvállalatnak adja el az 50 százalékos részesedését – jelentette be az OMV Petrom.

  • Fotó: zf.ro
    Fotó: zf.ro

A bejelentés azt követően történt, miután április elején a kormány részéről megfogalmazódott az a szándék, hogy a Romgaz legyen a fekete-tengeri gázmező operátora.

A román sajtó szerint korábban megállapodás született az OMV Petrom és az állam között, hogy az osztrák vállalat lesz az operátor, de később nézeteltérések merültek fel. A mostani közlemény azt jelzi – írta a román sajtó –, hogy ez a vitás kérdés megoldódott.

A közlemény idézte Aristotel Judét is, a Romgaz vezérigazgatóját, aki elmondta: készen állnak, hogy egyenlő partnerei legyenek az OMV Petromnak, s amennyiben az ExxonMobil elfogadja a Romgaz vételi ajánlatát, akkor az osztrák vállalat lesz az operátor.

A Romgaz március végén tett kötelező vételi ajánlatot az amerikai olajvállalat által a Neptun Deep elnevezésű fekete-tengeri földgázmezőben birtokolt 50 százalékos részesedésére. A többi 50 százalék az OMV Petrom tulajdonában van. Az amerikaiak még nem döntötték el, hogy eladják-e vagy sem a román félnek a részesedésüket.

A földgázmezőben 42–84 milliárd köbméterre becsült gázmennyiség rejlik.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2021-04-28: Pénz, piac, vállalkozás - :

Új járművek vásárlását ösztönzik (Rajtolt a Roncsautóprogram)

Hétfőn startolt a Roncsautó- és a Roncsautó plusz program, a természetes személyek jelentkezhetnek a programba feliratkozott gépkocsigyártóknál, a jogi személyek pedig elküldhetik a Környezetvédelmi Alaphoz (AFM) az igénylési iratcsomókat. A két programban részt vevő gyártók listája az afm.ro honlapon érhető el.
2021-04-28: Pénz, piac, vállalkozás - :

Kevés kilométer, sok terv

Mintegy 30 kilométernyi új autópályánk lehet az év végéig, emellett pedig gyorsforgalmi és terelőutakat is befejeznek, s több építkezést kezdenek el – legalábbis a közlekedésügyi miniszter szerint. Cătălin Drulă az Economedia portálnak adott interjúban azt mondta, rengeteg terv van a megvalósítás különböző szakaszaiban.