Mintegy 30 kilométernyi új autópályánk lehet az év végéig, emellett pedig gyorsforgalmi és terelőutakat is befejeznek, s több építkezést kezdenek el – legalábbis a közlekedésügyi miniszter szerint. Cătălin Drulă az Economedia portálnak adott interjúban azt mondta, rengeteg terv van a megvalósítás különböző szakaszaiban.
2021-ben két kisebb autópálya-szakasz elkészültére lehet számítani – 25 kilométer a Szászsebes–Torda szakaszon, 5 kilométer Marosvásárhely mellett készül el; ez utóbbihoz 5 kilométernyi bekötőút is tartozik. Jól haladnak két gyorsforgalmi úttal is, Craiova és Pitești között 121 kilométer készülhet el, Giurgiu város terelőútjaként pedig nem egészen 6 kilométer ilyen besorolású út vezet majd a Bukarest–Giurgiu országúttól a bolgár határig. Ezeken óránként 120 kilométeres lesz a megengedett legnagyobb sebesség. Elkészül továbbá Szatmárnémeti terelőútja, amelyből 12 kilométer gyorsforgalmi út lesz, 8 kilométer pedig teljesen új, irányonként egysávos.
Ami a jövőbeli útépítéseket illeti, Cătălin Drulă azt is elmondta: elővették a Brassó–Fogaras autópálya-szakasz 12 éve fiókban heverő iratcsomóját is, és közbeszerzést hirdettek ennek frissítésére, de öt év után végre elkészült a Fogaras–Szeben autópálya megvalósíthatósági tanulmánya is, így néhány héten belül itt is indul a tervezési és kivitelezési munkálatokra szóló közbeszerzés.
Több autópályát azonban a megszokott munkamenetnél gyorsabban, a most körvonalazódó Országos Helyreállítási Terv (román betűszóval PNRR) keretében szeretne megépíttetni a közlekedésügyi miniszter, aki hétfőn Brüsszelben találkozott Adina Vălean szállításügyi biztossal és Margrethe Vestagerrel, az EB ügyvezető alelnökével. Drulă közösségi oldalán közölte, hogy tárgyaltak a Ploieşti-et Paşcani-nal összekötő A7-es (moldvai) autópályáról, de az A8-as sztráda Marosvásárhely és Nyárádszereda, illetve Szászrégen és Paşcani közötti részeiről is, továbbá az A3-as (észak-erdélyi) autósztráda Magyarnádas és Magyarzsombor közötti szakaszáról, az A1-es (dél-erdélyi) pályából még hiányzó, Marzsina és Holgya közötti szakaszról, s ez ügyben bizakodóan várja a román kormány és az EB közötti tárgyalások végét. A helyreállítási alapokból finanszírozott beruházásokat 2026 végére kellene befejezni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.