Bármi is volt az előzménye, bárki bármennyit is hibázott, vétett valamikor valaki vagy valami ellen, az az épületrombolási borzalom, amit tegnap egy bukaresti cég rontó-bontó indulatában Zágonban véghezvitt, amint egy végleges törvényszéki határozat értelmében a helyi polgármesteri hivatal által felújított épületet szétverte, Hamburg fegyverletétel utáni szétbombázására vagy Budapest 1944—45-ös és 1956-os szétdúlására, lerombolására emlékeztetett.
Az üggyel lapunk is foglalkozott — Ferencz Csaba: Bábuk helyett falak dől(het)nek, Háromszék 2007. május 10. —: az Alecu Izsák Ildikó felperes (Bukarest) kontra zágoni polgármesteri hivatal (Kiss József polgármester alperes) jogvitában a törvényszéki ítélet szerint az építmény (a polgármesteri hivatal szerint felújított, a felperes szerint felépített) törvénytelen, mert az Alecu Izsák Ildikó területére épült. Egy hangulatjelentésben nincs módunkban most a felek egymásnak feszülő ellentmondásait és indulatait elemezni, a lényeg az, hogy tegnap a több mint hárommilliárd lejes ráfordítással felújított és modernizált tekepálya, szálláshelyek és klub a mindent tudó és minden feladatot elvégző óriásgép szúró, fúró, emelő, tépő karmai és fogai közé került, amely a borzongó és átkozódó zágoniak előtt a rombolásnak nekilátott. Eredménnyel. Az más kérdés, hogy a törvényes bontásnak is megvannak a maga törvényei: a még hasznosítható értékeket menteni kell, a munkavédelmi szabályokat be kell tartani és így tovább. A szemben álló felek — a törvényt végrehajtó bontók és a polgármesteri hivatal — csak Florea Stela mérnök, az illetékes megyei igazgatóság vezetőjének megérkezése és hosszas huzavona után ültek le tárgyalni. Ennek eredményeképpen a délutáni órákban a barbár dúlásnak véget vetettek. Példát mondok: a helyi hivatal embere rohant az erőgép után, hogy megállni, mert a szétverésre ítélt WC-ben még benn az elektromos huzal. Ma a helyi tanács szervezésében szedik le a megroggyant épülettörzsről a milliárd régi lej értékű cserepet. A termopán nyílászárók közül a bontók szerint csak két ablak törött össze, ha a szemünk nem csal, akkor a keretek is mind sérültek.
Nos, mi részben tudjuk s többnyire sejtjük, hogy a perelő felek, a törvénysértéssel más területén felújított épületet törvényesen szétverők, illetve ezek környezetének személyi sérelmei és ambíciói állnak a történet mögött. A zágoni közbirtokossági erdők visszaszerzése és elkótyavetyélése miatt kipattant megyei és országos botrány sem erősített bizonyos barátságokat, de a mostani rontás-bontás miatt a valóban megszépült és jobb sorsra érdemes Zágont a térség és az egész ország ismét a szájára veszi. Ki pró és ki kontra.
Ezek után csak azt ne várják a ,,haragosok", hogy a község népe vagy valaki más szobrot állítson nekik. Mert eme középkorra emlékeztető barbarizmus láttán — bár akkor nem voltak ilyen, százmillió régi lejért Bukarestből csak azért kirendelt gépek, mert a műveletet úgy is az alperes fizeti — a zágoni közemberek egyszer nem csak maguktól, hanem mástól is megkérdezik, miért és hogyan történhetett meg ez? Valóban nem lehetett volna területcserével, vásárlással vagy más módon megmenteni a közcélok szolgálatára rendelt épületet?
Történelmünk 1970 óta, amikor az eredeti épületet az Izsák János területén létrehozták, olyan zűrös és zavaros, hogy törvényes és jó szándékú igazságkereséssel is csak alig lehet emberi rendet teremteni.
Haraggal, bosszúállással, fenyegetőzéssel, a törvények kijátszásával pedig sehogy sem.