A Kastély vendéglő és a Gadó Gourmet Bistro a közösségi oldalon rendhagyó eseményről készült fotókkal hívta fel a figyelmet arra, hogy miközben az éttermeknek az elmúlt egy évben többnyire zárva kellett tartaniuk és tilos volt az esküvők szervezése, addig a bevásárlóközpontok teljes gőzzel működhettek.
A közösségi oldalon megjelent bejegyzés szerint a pár egy pap és néhány barát jelenlétében kimondta a boldogító igent egy sepsiszentgyörgyi bevásárlóközpontban a hentesáruktól, sajtoktól roskadozó hűtők és a péksütemények polcai között. A vállalkozó szellemű fiatalok a performansz erejéig megadták a módját az eseménynek, a menyasszonyi ruha és csokor, valamint a gyűrű sem maradhatott el. A résztvevők betartották az előírásokat, maszkot viseltek.
Szervezz esküvőt szupermarketben – olvasható a felhívásban, ugyanis azt szabad. A bejegyzésben azt írták, ha a pároddal összekötnéd az életed, nem teheted meg a vendéglátó egységekben vagy az erre berendezett termekben, hiszen azok zárva vannak, az esküvőket pedig tilos megrendezni. Ellenben bármikor megteheted ezt bármelyik bevásárlóközpontban vagy szupermarketben a járványügyi előírások minimális betartásával.
Hozzáteszik, a szupermarketekben mindent lehet, bizonyíték erre, hogy megszerveztek egy lagzit menyasszonnyal, vőlegénnyel, pappal, tanúkkal, fotóssal, videóssal, ráadásul még vendég is akadt bőven. Kiemelik, hogy a közösségi performansz nem a bevásárlóközpontok ellen irányult, sokkal inkább a rendszer igazságtalanságaira és egyenlőtlenségeire kívánta felhívni a figyelmet. Miközben szabály tiltja a beltéri rendezvények megtartását, a szupermarketekben számlálatlanul tömörülhetnek az emberek az előírt távolság betartása nélkül.
„Lehet a szupermarketekben esküdni, de azért mégis csak jobb és szebb ezt megtenni azokban a terekben, ahol minden körülmény tökéletes ehhez a rendkívüli eseményhez. Reméljük, hogy mihamarabb visszaállhat a rend, és tudjuk fogadni a szerelmes párokat, és a jó ízek szerelmeseit” – zárták mondandójukat.
A megyeszékhelyen az elmúlt egy hónapban szerdán jegyezték a legalacsonyabb koronavírus-fertőzöttségi arányt, így a hatóságok máris lazítottak az intézkedéseken. Amennyiben a napokban az arány három ezrelék alá mérséklődik, az éttermek, kávézók, bárok a belső tereikben is fogadhatnak vendégeket, bár az esküvők megszervezésre továbbra is kérdéses.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.