A korrupcióellenes ügyészség közölte, hogy bűnvádi eljárást indított Costel Alexe volt környezetvédelmi, víz- és erdőügyi miniszter ellen, akit 60 napra hatósági felügyelet alá helyezett.
Alexét vesztegetés elfogadásával és sikkasztásra való felbujtással gyanúsítják. Az ügyben bűnvádi eljárás indult egy acélgyár vezetője ellen is vesztegetés és sikkasztás miatt. Costel Alexe tegnap bejelentette, hogy hatósági felügyelet alá helyezték, emiatt önként lemond a Nemzeti Liberális Párt Iaşi megyei szervezetének elnöki tisztségéről, megyeitanács-elnökként azonban továbbra is ellátja feladatait. Alexe ártatlannak nevezte magát tegnap kiadott sajtóközleményében, pártvezetői székből való lemondását azzal magyarázta, hogy nem akarja akadályoztatni az NLP megyei szervezetének működését, sem pedig rossz fényt vetni a politikai alakulatra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.