Magyar OrszággyűlésKiálltak a Minority SafePack mellett

2021. április 29., csütörtök, Világfigyelő

Határon túli magyar politikusok üdvözölték, hogy a magyar Országgyűlés tegnap határozatban jelentette ki, továbbra is kiáll a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés mellett. Pánczél Károly fideszes országgyűlési képviselő, a nemzeti összetartozás bizottságának elnöke, a kezdeményezés előterjesztője tegnapi sajtótájékoztatóján közölte: a határozat szerint a Ház továbbra is kiáll a külhoni magyar közösségek, valamint az Európai Unió lakosságának közel tíz százalékát kitevő őshonos nemzeti kisebbségek mellett.

  • A Minority SafePack polgári kezdeményezésről szóló határozati javaslatról is döntöttek az országgyűlésen
    A Minority SafePack polgári kezdeményezésről szóló határozati javaslatról is döntöttek az országgyűlésen

Az Országgyűlés határozatában mély megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy az Európai Bizottság (EB) teljes egészében elutasította a Minority SafePack célkitűzéseit, amelyeket korábban az Európai Parlament (EP) is nagy többséggel elfogadott. Az EB ezzel nemcsak az EP támogató véleményét hagyta figyelmen kívül, hanem az európai polgárok akaratát is semmibe vette – hangoztatták.

Pánczél Károly szavai szerint az EB döntésével elmulasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy konkrét intézkedésekkel tegyen tanúbizonyságot az európai őshonos nemzeti kisebbségek iránti elkötelezettségéről, kultúrájuk támogatásáról és védelméről. Hozzátette: a Minority SafePack sikert jelent a kezdeményezők és a támogatók számára, ugyanakkor az az EB „kudarca és szégyene”, hogy hitelteleníti az európai polgári kezdeményezések ügyét. Mint utalt rá, eddig indult 60 ilyen kezdeményezésből hat-hét esetében gyűltek össze a szükséges aláírások, azonban a bizottság mindegyiket lesöpörte az asztalról.

Arról, hogy a képviselők 157 igen szavazattal, egy nem ellenében hagyták jóvá a tegnapi javaslatot, Pánczél Károly ismertette: a Demokratikus Koalíció (DK) egyik képviselője szavazott nemmel, a DK további hét képviselője pedig nem vett részt a voksolásban.

Vincze Loránt (RMDSZ) EP-képviselő, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, a kezdeményezés operatív vezetője a határozatot üdvözölve arról beszélt, hogy az EB hibázott, amikor elutasította a jogalkotást a nemzeti kisebbségek védelmében. „Nekünk van igazunk ebben a kérdésben” – jelentette ki, hozzátéve: a bizottság semmibe vette az aláíró polgárok véleményét és az EP határozatát is.

Vincze Loránt szerint a Ház tegnapi határozata arra sarkall, hogy még nagyobb elhatározottsággal folytassák ezt a küzdelmet, mivel – fogalmazott – „mögöttünk áll a nemzet és 50 millió őshonos európai kisebbséghez tartozó polgár”. „Közösségeink otthon akarnak fejlődni a szülőföldön, ehhez európai támogatást is szeretnénk, ehhez ragaszkodunk, ebből nem engedünk” – hangoztatta. Bízik abban, hogy az EB politikai nyomásra megváltoztatja a döntését – jelezte, majd kitért arra is, hogy a kezdeményező bizottság tagjai fellebbeztek a EB döntése ellen a luxemburgi törvényszéken, hiszen „formailag és tartalmilag” is sok a kifogásolnivaló az elutasító indoklásban.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke a többi között Márton Áron (1896–1980) egykori gyulafehérvári katolikus püspököt idézve azt mondta: „nem szűkös kenyeret, hanem emberi jövőt” szeretnének. Egyúttal azon meggyőződésének is hangot adott, hogy a kezdeményezés „egyedül nem, csak együtt sikerülhet”.
Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke az eseményen hangsúlyozta, hogy a Minority SafePack egy „kiáltás” Brüsszelhez, mert Európában sok helyen nem oldották meg a nemzeti kisebbségek védelmét.

Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt RMDSZ színekben  megválasztott bukaresti parlamenti képviselője, az emberi jogi bizottság tagja arról szólt, hogy elfogadhatatlannak tartják az EB döntését, pártja az ellen szerveződő „bármilyen” kezdeményezést támogat. Kijelentette azt is, hogy minden magyar üggyel kapcsolatban teljes összegfogásra van szükség a Kárpát-medencében.

Őry Péter, a felvidéki Csallóközcsütörtök polgármestere, a Pro Civis Társulás elnöke szerint a Minority SafePack ügye szimbolikus ügy, amely a magyarság „elmúlt száz évének kálváriáját” is jól mutatja.

Ritter Imre német nemzetiségi szószóló, a magyarországi nemzetiségek bizottságának elnöke a többi között azt mondta: német nemzetiségi képviselőként örült annak, hogy a német törvényhozás, a Bundestag egyhangúlag támogatta a kezdeményezést, ezért annál inkább érthetetlenebbnek nevezte, hogy az EB lesöpörte az asztalról.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés fideszes elnöke a parlament határozatát üdvözölve beszámolt arról, hogy 19 megyei önkormányzat is hasonló tartalmú állásfoglalást fogadott el. Támogatják a munka folytatását – hangsúlyozta, majd jelezte: a megyei önkormányzatok állásfoglalását elküldik Vera Jourová uniós igazságügyi biztosnak.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2021-04-29: Belföld - :

Védik a külföldön dolgozók érdekeit

A külföldön munkát vállaló román állampolgárok védelmében sürgősségi rendelettel módosította a munkaközvetítők kötelezettségeit tegnapi ülésén a román kormány.
2021-04-29: Világfigyelő - :

Az indiai változat ellen is védhet a Pfizer oltás

Minden bizonnyal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Indiában felbukkant változata ellen is véd a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcina – jelentette ki a német cég vezérigazgatója tegnap.