Elsőként azonosított Romániában szekvenálással indiai variánssal fertőzött személyt a sepsiszentgyörgyi Pro-Vitam Diagnosztikai és Kutatóközpont – erről az intézmény kutatóvegyésze, Fejér Szilárd számolt be csütörtöki bejegyzésében a közösségi médiában.
A szakember szerint az érintett páciens egy szomszédos megyéből érkezett tesztelésre tipikus koronavírusos tünetek miatt, a PCR eredmény alapján pedig kizárták az országban domináns brit variáns jelenlétét. Megjegyezte, egy külföldi állampolgárról van szó, aki több mint egy hónapja érkezett Indiából az országba, ennek okán nem kizárt a szűkebb közösségében történt itthoni megfertőződés. „A gyanú felmerülésekor részletes epidemiológiai vizsgálatot kértünk az illetékes megyei közegészségügyi hatóságtól, és a nemrég beszerzett szekvenátorunkat amint lehetett, munkára fogtuk. Az eredmények kiértékelése kétséget kizáróan igazolta a gyanúnkat” – részletezte a kutatóvegyész.
Az információ fontossága kapcsán Fejér Szilárd kifejtette, „az indiai variáns (B.1.617, és ezek altípusai - .1, .2, .3) okozza a mostani katasztrofális járványhullámot Indiában. A mi mintánk a B.1.617.2 csoportba tartozik. Még nem lehet tudni, hogy a fertőzőképessége nagyobb-e, mint a mostani »trendi« variánsoknak, de mivel két-három olyan mutációt is tartalmaz a tüskefehérjén, amelyek alapvetően befolyásolhatják a vírus bejutását a sejtekbe, és egy al-variáns esetén a fertőzésen átesett betegek vagy beoltott személyek immunválaszának lehetséges kikerülését, ezért terjedésének monitorozása nagyon fontos” – mutatott rá. Jelezte továbbá azt is, hogy a kapott szekvenciát a nap folyamán feltöltik a GISAID nemzetközi adatbázisba.
Gócpont Botfaluban
Az eset kapcsán az egészségügyi minisztérium közölte, hogy a Brassó megyei Botfalui Cukorgyártelepen Indiából érkezett építőmunkások körében koronavírus-gócpontot azonosítottak. Az ügyben közös járványügyi vizsgálatot indított a fertőző betegségeket felügyelő országos központ, a Brassó megyei közegészségügyi igazgatóság illetve a bukaresti Cantacuzino intézet. A szaktárca ismertette, az Indiából érkezett nyolc munkás közül ötnél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, a másik három személy tesztje negatív lett. Közölték azt is, a sepsiszentgyörgyi Pro Vitam laboratóriumban a munkáscsoport egy 26 éves tagjánál mutatták ki az indiai vírusmutánst. Az MTI szerint az illető - a csoport többi tagjához hasonlóan - eredetileg negatív teszttel érkezett Romániába, most azért tesztelték újra, mert családi okok miatt vissza akart térni Indiába. Az Agerpres hírügynökség arról tájékoztatott, az Országos Közegészségügyi Intézet szerint a kimutatott altípus nem azonos azzal, amelyik az angliai közegészségügyi szolgálat szerint az indiai megbetegedési hullámot előidézte.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.