ErdélybenA magyar nyelv Romániában

2021. április 30., péntek, Kultúra

Ezzel a címmel jelent meg 2020-ban a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület és a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában a magyar nyelv romániai, illetve erdélyi helyzetéről szóló igen becses tudományos, szociolingvisztikai munka. Szerzője Péntek János nyelvész akadémikus (professor emeritus) és Benő Attila nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár.

A két professzor munkásságának ismeretében és a címlap láttán már lehetett sejteni, hogy a Trianon utáni Románia magyar nyelvi helyzetének, állapotának leírásáról van szó. Nagyító alá került az erdélyi és moldvai magyar (csángó) nyelvváltozat elemzése. A két tekintélyes könyvkiadó közös munkáját az indokolja, hogy ez a kötet is része annak a Budapestről indított sorozatnak, amely a Trianon utáni utódállamokban élő kétnyelvű magyarok nyelvhasználatát vizsgálja tudományos módszerekkel, tudományos objektivitással.

A kötetek megjelenésének sorrendje: Ukrajna/Kárpátalja (1998), Szerbia/Vajdaság (1999), Szlovákia/Felvidék (2000), Ausztria/Őrvidék (2012), Horvátország (2014), Szlovénia (2016), Románia/Erdély (2020). Sorozatszerkesztő: Kontra Miklós nyelvész, egyetemi tanár (Budapest).

A sorozat elindításának jelentős előzményei voltak: ahhoz, hogy kutatni, elemezni lehessen a kisebbségbe és ezáltal kétnyelvű környezetbe került Kárpát-medencei magyarok nyelvhasználatát, a vörös diktatúrák kimúlá­sára volt szükség (1989), utána következett egy meglehetősen heves vita a magyarországi egynyelvű magyarok és az utódállamokbeli kétnyelvű magyarok nyelvhasználatáról: vezető nyelvészek egy csoportja felrótta a magyar nyelvtudománynak ama tévedését, hogy nem vizsgálta tudományos tárgyilagossággal a kétnyelvűségbe került kisebbségi magyarok nyelvhasználatát, és a magyarországi nyelvművelés a kétnyelvűségben élőknek is olyan mércét állított, mint az egynyelvűeknek. (Nyelvmentés vagy nyelvárulás? Vita a határon túli magyarok nyelvhasználatáról. Osiris Kiadó, Budapest, 1998) Ennek a vitának ugyan maradtak apróbb elvarratlan szálai, most azonban nem indokolt azok felelevenítése. El kell ismernünk, hogy fontos változást eredményezett a vita, ugyanis ma már ha magyar nyelvről, magyar nyelvi normáról (a standard változatról) vagy a magyar nyelv leírásáról beszélünk, nem pusztán a magyarországi magyar nyelvre kell gondolnunk, hanem a Kárpát-medencei magyarok nyelvére. Ezt a helyes szemléletmódot már tükrözi a Magyar értelmező kéziszótár 2003-ban megjelent 2. kiadása, ugyanis előfordulnak benne „határon túli” magyar kifejezések és jelentések, ezzel is jelezve és erősítve a nemzeti összetartozás tudatát. Jó néhány tanulmány, szakdolgozat mellett a tankönyvek is igyekeznek ezt a szemléletmódot tükrözni.

Több – szaktekintélynek számító – nyelvész szerint a kétnyelvűségben élő magyarok nyelvhasználata ma már nem rosszabb a magyarországiakénál, csak egy kicsit másabb. Ebben a „kicsit másabb”-ban szerepe van a ’89 óta tapasztalható szabadságnak és a világháló nyújtotta új lehetőségeknek, mert ha nem így alakul az élet, lehet, a „nagyon másabb” minősítést kellene most használnunk.

A szerzők szociológiai kutatásokat, felméréseket is felhasználva tudományos pontossággal, nagyon részletesen írják le a nyelv vízszintes és függőleges tagolódása szerint anyanyelvünk romániai helyzetét, állapotát, és beszélnek feltételezhető jövőjéről. Nyolc fejezetre osztották a kötetet: 1. Népek és nyelvek Erdély múltjában; 2. A magyar nyelvközösség néhány jellemzője a 21. század 2. évtizedében; 3. Nyelvváltozatok és regiszterek; 4. Politika; 5. Nyelvhasználati színterek; 6. Kétnyelvűség a romániai beszélőközösségben; 7. Az érintkező nyelvek kontaktusnyelvészeti kérdései; 8. Összegzés. A fejezetek 134 címet tartalmaznak. A kutatások, felmérések elemzéseihez 35 táblázat, 19 ábra és 6 térkép van mellékelve. Ezek megnevezései közt például ilyenek vannak: A történeti Erdély népességének etnikai megoszlása; Magyar nyelven tanulók száma és aránya; A médiafogyasztás nyelve; Mi határozza meg leginkább az Ön nemzeti hovatartozását?; Hol beszélnek a legszebben magyarul?; Népek a 13. század közepén; Magyar nyelvjárási régiók, szigetek, szórványok.

A fontosabbnál fontosabb nyelvi kérdések, megállapítások, gondolatok felsorolására – terjedelmi okok miatt – nincs lehetőség, célunk most csak a figyelemfelkeltés lehet. Ízelítőt kapunk – egyebek mellett – Erdély történetéből megtelepedésünktől napjainkig, benne a románok, németek (szászok), cigányok és más nemzetiségűek ideérkezéséről. Olvashatunk településszerkezetről, demográfiai helyzetekről, oktatásról, önazonosság-tudatról (ebben az anyanyelv jelentős szerepéről), újságíróképzésről, a média nyelvhasználatáról, egyházakról (a reformáció szerepéről, felekezeti megoszlásról), a magyar–román nyelvi kapcsolatok kezdeteiről, a Trianon elő­idézte kétnyelvűségről, nyelvi jogokról, asszimilációs törekvésekről, a romándomináns kétnyelvűség következményeiről, nyelvvédelemről, nyelvi tervezésről és még nagyon sok egyébről. A nyelvi tervezés röviden fogalmazva azt jelenti, hogy a nyelvet a jövőben is alkalmassá kell tenni társadalmi szerepének betöltésére. A jövőt illetően a szerzők a felmérések alapján azt a következtetést vonják le, hogy az erdélyi magyar nyelvnek magas fokú az elismertsége a magyar anyanyelvűek körében. Ennek ellenére ezzel a ténnyel nincsenek össz­hangban a beszélők napi pragmatikus döntései (mert például a tannyelvválasztásban sokan az államnyelvet preferálják, de ide sorolható a számítógépes billentyűzet használata is, megcsúfolva az édes anyanyelvet az ékezethiányos nyelvhasználattal; gondoljunk például az ilyen szavakra: szárnyaló, török, tőr stb.). Péntek János és Benő Attila arra is figyelmeztet bennünket, hogy kerüljük az illúziókat, de a destruktív borúlátást is, ugyanis a magyar nyelv erdélyi jövőjének ügyében – a mostani szabadság mértékében – a felelősség, felelős cselekvés nyelvközösségünkre hárul. Arról sem feledkezve meg, hogy a jövő a gyermekekben van!

A kötetet nyelvhasználati kérdőív, név- és tárgymutató egészíti ki. A névmutató szerint ebben a meglehetősen komplex munkában a szerzők az itt következő jeles hazai – kolozsvári – szakemberek kutatásaira hivatkoznak leggyakrabban: Kádár Edit nyelvész, egyetemi docens; Szikszai Anna néprajzi szakíró; Szilágyi N. Sándor nyelvész, egyetemi tanár; Tánczos Vilmos néprajzkutató; Veres Valér szociológus.

A nyelvészet kapcsolatban áll számos tudományággal (hisz nyelv és gondolkodás elválaszthatatlan egymástól), ezért (is) ajánlható tanulmányozásra ez a kiváló munka nyelvészeken/nyelvművelőkön kívül történészeknek, néprajzkutatóknak, szociológusoknak, közgazdászoknak, jogászoknak, pedagógusoknak (különösen magyar szakosoknak), papoknak/lelkipásztoroknak, újságíróknak, színészeknek, orvosoknak, műszaki értelmiségieknek, politikusoknak, valamint azoknak az értelmiségieknek, akiket érdekel a magyar nyelv erdélyi/romániai változatának múltja, jelene, jövője. Különös tekintettel arra, hogy ilyen részletes, tudományos pontossággal készült, magas színvonalú nyelvleírás még sosem született Erdély Romániához csatolása óta.

Komoróczy György

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 688
szavazógép
2021-04-30: Kultúra - Puskás Attila:

George Sand viharos élete (Egykori olvasmányaim)

Irodalmárnak készülődésem tudatosan választott kedvence a 19. századi francia és a hasonlóképpen gazdag orosz regény és novella volt. Osztálytársaim és tanáraim nem értették a természettudományokat választott Attilát, amikor végig középiskolás koromban csak irodalmárként képzeltem el leendő tanári pályámat. Aki – baráti körömből – mégis magyarázatra várt, annak röviden elmondtam, hogy én nem csak tanár, hanem alkotó is lennék, de a „szocialista realizmus” gyűjtőkarámjában nem lelném helyemet.
2021-04-30: Kultúra - :

A Boia-jelenség

Megszokhattuk, hogy az utóbbi időszakban, szinte évente újabb és újabb Lucian Boia-könyvvel lep meg a kolozsvári Koinónia Kiadó. Román vagy más nyelven megjelent írásainak hozzáértő, ragyogó nyelvérzékkel dolgozó fordítója Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió szerkesztője, a magyar adás egykori vezetője, akinek köszönhetően a szerző munkái rendre eljutnak a magyar olvasóhoz. A román történészkörökben inkább felháborodást, de legalább neheztelést kiváltó Boia-könyvek a magyar közönség soraiban feltétlen elismerésnek örvendtek és örvendenek, s egy-egy ilyen mű sokunk számára jelentette, jelenti a történelmi valóság jóval objektívebb megítélésének lehetőségét.