Kalapja domború, majd ellaposodik (2–10 cm átmérőjű); sárga, okker, barnássárga, vörösesbarna színű; nyálkás, ragadós, bőre könnyen lehúzható. Csöves részén a pórusok szűkek, idővel kitágulnak; nedves időben tejszerű cseppeket választ ki. A tönk csúcsán fiatalon fehéres-sárgás, idővel megbarnuló szemcsék, korpák láthatók. Húsa nem színváltó, kissé gyümölcsillatú. Májustól novemberig kéttűs fenyők alatt növő faj. Ehető, a kalap bőrét azonban húzzuk le.
A fenyőtinóruk a magyar nyelvterület gombakedvelőbb részein egyre népszerűbbé válnak, de általában kevéssé ismertek, s régebb nem is szedték. Világviszonylatban sem számítanak általában a közismert gombák közé. A román népi gombaismeret a fenyőtinóruk közül csak a barnagyűrűset tartja számon. Afrikai felhasználása (eszik, tartósítják) ugyancsak ismert az említett két fenyőtinórunak, ezeket Amerikában is szedik, sőt, kereskednek is velük például Kanada nyugati részén.
A szemcsésnyelű fenyőtinóru (Suillus granulatus) népi nevei közül a legelterjedtebbek közé tartoznak: vajgomba (Palócföld, Székelyföld), fenyőalja (Bakony, Balatonmellék, Baranya, Nógrád, Zala), fenyőgomba (Veszprém, Zemplén, Gömör, Mátra vidéke), fenyővargánya (Baranya). A gomba színére (többnyire a szár meg a szivacsos rész színére) utaló nevek is elég gyakoriak, a vaj szó a szár és a termőtest színét jelöli: vajaspölc, vajgomba, vájgomba, vajszepe, vajvargánya, sárga pesze, sárga tinoru. A gomba értékelésére, megbecsülésére vagy lebecsülésére utaló elnevezések: cigányhilib, kutyavargánya, úrigomba. Nem tisztázott, hogy pontosan mely fenyőtinóruk esetében használják e neveket, általában többre is. Mivel a kalap a fenyőtinóruknál esős időben nyálkás, erre utaló népi nevük is van: nyálas hiribi (Csík).
A fenyőtinóruknak ugyancsak megvan a helyük, szerepük a népi konyhában, a népi gyógyításban (ember és állat esetében egyaránt), fűződnek hozzá ismeretek, hiedelmek. Kínában tudunk a Suillus luteus és granulatus felhasználásáról reuma ellen. A beduinok a szemcsésnyelű tinórut nemcsak eszik, de sebre is szokták tenni kötszerként vérzéscsillapítónak.
Szólásmondásaink, gazdareguláink nem emlegetik a fenyőtinórukat, ábrázolásuk sem ismert a népművészetben. Sajátos s egyben szokásos, hagyományos elkészítése a fenyőtinóruknak nem ismert a Kárpát-medencei magyarságnál.
Nyersen nem fogyasztják. Leggyakrabban talán tokányt, (tejfölös) paprikást készítenek belőle vagy sütik, de fogyasztják zakuszkában, töltve, tojásrántottával, tojásban kirántva, pörköltként, vadmártással és ritkán savanyúságként.
Zsigmond Győző
