Háromszáz kilométer kerékpárút-hálózatot szeretnének építeni Háromszéken – jelentette be tegnap Fejér László Ödön. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezető-helyettese beszámolt arról, hogy a héten a felsőházban elfogadták a kerékpárutak meghatározásáról szóló törvényjavaslatot – ennek ő volt az egyik kezdeményezője –, ez alapján épülhetnek majd az utak, a cél, hogy országszerte több ezer kilométeres hálózat épüljön.
A felső-háromszéki szenátor elmondta: a tervezetet többségi szavazattal fogadták el, az AUR honatyái testületileg ellene szavaztak. A végső döntést a képviselőháznak kell majd meghoznia. A törvény azért fontos – érvelt a honatya –, mert erre a célra európai uniós alapok, úgynevezett zöld támogatások érkeznek Romániába.
Fejér László Ödön szerint a kerékpárutak építése révén jobban megismerhetjük szülőföldünket, mivel teljesen más szemszögből láthatják az országot azok, akik kerékpárral közlekednek. A törvény értelmében háromféle kerékpárút épülhet: országos, megyei és helyi. Szerinte az országos érdekeltségű utaknak kell az egész kerékpárút-hálózat gerincét képezniük, ő bicikliút építését javasolta a Duna mentén, a tengerparton vagy Erdélyen, Moldván és Olténián keresztül. Ezekhez csatlakoznának a megyei és helyi kerékpárutak. Hogy Háromszéken pontosan hol épülnek majd kerékpárutak, arról a közeljövőben döntenek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.