Beszélgetésünk még akkor készült, mielőtt visszamentek volna Németországba. Felesége, Irénke, a kertben épp a metélőhagymát vágta érkezésemkor, hogy fagyasztóba téve mentse télire. Megcsodáltam a sok gyönyörű virágot a kertben és a házban, az ötletes csöpögtetős öntözőrendszert, amihez nem kell különösebb felügyelet. S elbeszélgettünk életútjukról és a jelen gondjairól is.

Indul az élet Vajdakamaráson

Dezső János: – Vajdakamaráson születtem 1944. június 5-én. Kolozsváron a Brassai Sámuel gimnáziumban érettségiztem. Érettségi után két évet helyettesítő tanárként dolgoztam, előbb a Búza melletti Mezőzsomboron, majd szülőfalumban, Vajdakamaráson. Marosvásárhelyen végeztem az Egészségügyi Technikum közegészségügyi szakán, ahol az utolsó évben egészségnevelésre szakosítottam magam. Itt ismerkedtem meg feleségemmel, Irénkével, akinek – kézdivásárhelyi lévén – az asszisztensi államvizsga letétele után Kézdivásárhelyen sikerült elhelyezkednie, így természetes volt, hogy miután befejeztem a technikumot, magam is Kézdivásárhelyen helyezkedtem el. A kézdi-rajoni egészségügyi igazgatóságon dolgoztam, mint egészségnevelési asszisztens, majd az akkori Sanepid-nél mint kézegészségügyi és járványtani asszisztens.

1968-ban kerültem Sepsiszentgyörgyre az egészségügyi igazgatósághoz, mint egészségnevelési asszisztens, közben külső munkatársként a Megyei Tükörnek is „bedolgoztam”. 1969-71 között a Megyei Szaktanács Vadrózsák Táncegyüttesének voltam a szervezője és műsorvezetője, majd vissza az Egészségügyi Igazgatósághoz előbb mint mentős főasszisztens, majd egészségneveléssel foglalkozó asszisztens. Megalakítottam a megyei kórház rádiósítási központját, több kiadványt, röplapokat, plakátokat szerkesztettem és kiadatásukra sikerült az egészségügyi minisztériumtól pénzt kunyerálni egy ottani jóakaró által. Mivel külső munkatársként amúgy is kötődtem a Megyei Tükörhöz, hát beindítottam a Tükör mellékleteként az Egészségünket, a havonta megjelenő egészségnevelési oldalakat. 1979-80-ban hiány volt nyomdapapírból, így hát gondoltam egyet, a megyei egészségügyi igazgatótól kértem 4 vagy 6 beutalót a kovásznai üdülőközponthoz, azzal elmentem a feketehalmi papírgyár igazgatójához, kértem segítsen ki néhány henger újságpapírral, hálaként asztalára tettem az üdülési beutalókat. Nem dobott ki, küldött egy rakomány papírt a szentgyörgyi nyomdához, ezzel meg volt oldva néhány hétre a lapkiadás. Az oldalakból 1980 közepe táján féloldal lett, de azért készítettem, írogattam, amíg lehetett.
 

Németország és a Máltai Segélyszolgálat

1980-ban kikötöztünk Németországba, feleségem a fuldai klinika ortopédia osztályán kapott állást, jómagam néhány hónapos nyelvtanfolyam után a klinika ideggyógyászati osztályán helyezkedtem el, mint asszisztens, majd később az ideggyógyászat járóbeteg-rendelőjében mint diagnosztikai szakasszisztens fejeztem be klinikai pályafutásomat. Fordulópontot jelentettek az 1989. decemberi romániai események. Elkezdődött a német Máltai Segélyszolgálat keretén belül is a segélyszállítmányok gyűjtése, szervezése Románia irányába. Magam is a szervezet tagja voltam, a fuldai központ felkért, hogy tolmácsként segítsem a munkájukat. De nemcsak tolmácsként működtem, hanem volt néhány kapcsolatom gyógyszer-forgalmazó ügynökökkel is, így sikerült néhány tonna gyógyszert is szerezni a segélyszállítmányokhoz. De erről később még ejtek néhány szót.

1990 februárjában a Német Máltai Segélyszolgálat müncheni központja a Német Külügyminisztériumon keresztül kiemelt az egészségügyből és Kolozsvárra küldött tolmácsként az ott szerveződő segélyező központ munkatársaként. Akkor a Német Máltai Segélyszolgálat romániai feladata Erdély északi részének segélyekkel való ellátása volt, a vidék szükségleteinek felmérése. Kolozsvári tartózkodásom során a Napoca szállodában volt a szállásunk, lakásunk, étkeztetésünk. Napközben jártuk a várost, napköziket, óvodákat, felméréseket készítettünk, hogy mi mindenre van szükség. Raktárhelyiségeket igényeltünk és kaptunk a város vezetőségétől az igényelt és teherszállítmányokkal érkező segélyek fogadására.

Március 15. Kolozsváron ért. Aznap a kolozsvári Két-vízköz egyik napközi otthonában készítettem felmérést. Igyekeztem hamar végezni, hátha elmehetek a Magyar Színház első szabad Március 15. rendezvényére. Sajnos nem sikerült. Mire visszaértem a szállodai szobámhoz, megdöbbenéssel láttam, hogy az ajtó fel van szakítva. Valaki a délelőtt folyamán behatolt és az összes holmimat felcsomagolta és elvitte. Még a fogkefémet, borotvakészülékemet is. Ruhanemű is csak az maradt meg, ami rajtam volt...

De kanyarodjunk vissza, Szentgyörgyre, Háromszékre, a Háromszékhez... Mikor lehetett, 1990 végén, sikerült felvennem a kapcsolatot a Szentgyörgyön alakulóban levő Máltai Szeretetszolgálat vezetőjével és felajánlottam, hogy összehozom őket egy Fulda melletti Máltai Segélyszolgálati csoporttal, akik évente ellátják őket segélyszállítmányokkal. Sikerült is összehozni a két csoportot.

Időközben, úgy 1990 őszén felkértek, hogy vegyek részt egy továbbképző tanfolyamon és tegyem le a hivatásos tolmács-vizsgát. Erre azért volt szükség, mert Németországra rászabadult úgymond Kelet-Európa alvilága. Egyfolytában hívtak hol a bűnügyi rendőrségre, hol a különböző bírósági tárgyalásokra, tolmácsolni, fordítani. Főképp románul, de nem ritkán magyarul is szükség volt nyelvtudásomra. Érdekes fejezet volt ez is. Sok emberrel hozott össze a Sors, jóval és gonosszal is.
 

Fogorvos-generációk

Mikor Szentgyörgyre jöttem (nem ritkán) soha nem felejtettem el beugrani a Háromszék szerkesztőségébe, a barátokkal, volt kollégákkal találkozni, egy kicsit elbeszélgetni.

A gyermekeink is közben felnőttek, majd fiunk is, lányunk is elvégezte a fogorvosi egyetemet. Fiunknak Bajorország déli részén egy városkában van a rendelője, lányunknak egy Heilbronn közeli fürdővárosban a praxisa.

Egyszer, mikor Szentgyörgyre vittem egy segélyszállítmányt, valamelyik orvos megmutatta a fogászatot, fogászati labort. A laborban addig soha nem jártam. Azt hittem, a középkorba zuhantam vissza. Egy olyan parittyás öntőgéppel dolgoztak, azzal öntötték a fém fogpótlás darabjait. Még függő, nagydarab villanymotorokkal dogozták ki a fém fogacskákat meg a kiöntött gipsz modelleket. Fura volt, de akkor elhatároztam, hogy ha lehetőségem lesz, létrehozok egy modern fogászati labort. Közben, 1997 elején súlyos betegségen estem át, munkaképtelennek nyilvánítottak, ideiglenesen három évre. Hát ekkor jött el az ideje valamit tenni. Ekkor kezdtem el a labor berendezését, egy háromszobás bérlakásban, majd a labor mellé egy fogászati szék is került. Ebbe fektettem minden összegyűjtött pénzünket.

1999. december végén árultak egy kis telket, megvettem. Oda építtettem fel a mostani fogászatot. 2000 decemberében, nyílt meg a DHD fogászat, két fogorvosi rendelővel, jól felszerelt, modern technikai laborral. Az épület második szintjén lakunk, amikor hazajövünk. Igyekszünk széppé tenni környezetünket, itthon Szentgyörgyön és otthon, Németországban is tele van a lakás, a kert virágokkal.

Szeretem Erdélyt, szeretem Székelyföldet. Ezért vagyunk itthon olyan gyakran, ahányszor az időnk engedi.