– Azt hallottam, hogy magának aranyszőrű báránya van.
– Igaz – mondja Mátyás –, van nekem a juhaim között egy aranyszőrű bárányom, meg van egy olyan juhászom is, aki sohasem hazudik.
Mondja erre a burkus király:
– Én megmutatom, hogy mégis hazudik!
– De – feleli Mátyás király – nem hazudik az, olyan aztán nincs!
– Majd megmutatom én! Megcsalom úgy, hogy muszáj neki hazudnia!
– Fogadok akármibe, hogy nem hazudik – mondja Mátyás király. – Fele országomat odaadom, hogyha elveszítem a fogadást.
– Én meg odaadom a fele országomat akkor, ha nem hazudik! – mondja végül a burkus király.
Kezet fognak, azzal jó éjszakát mondanak, és ki-ki megy szállására. Ott a burkus király felöltözik parasztruhába, és rögtön kimegy a tanyára a juhászhoz.
Köszönti, mire az visszaköszön.
– Isten hozta, király uram!
– Honnan ismersz te engemet?
– Megismerem a szaván, hogy maga a király – feleli a juhász.
Azt mondja erre a burkus király:
– Adok neked sok pénzt és hat lovat ráadásul, csak add nekem az aranyszőrű bárányt!
– Jaj – mondja a juhász –, a világért sem adom, mert fel­akasztana érte a király.
Még több pénzt ígért neki a burkus király, de a juhász nem áll kötélnek.
Hazamegy nagy búsan a burkus király, és csak búsul, búsul. Ott volt a lánya is.
– Ne búsuljon, édesapám, elmegyek én ahhoz a juhászhoz, majd én megcsalom.
Úgy is lett. Vitt magával egy láda színaranyat meg egy üveg bort. A juhász azt mondta, nem hiányzik a pénz. Mátyás király meg felakasztja, ha megtudja, hogy hova lett az aranyszőrű bárány.
Addig-addig beszélt, incselkedett a lány, hogy végül megitták az üveg bort. A bortól olyan kedve kerekedett a juhásznak, hogy megígérte a királylánynak, odaadja neki a bárányt, ha feleségül megy hozzá.
Soká szabódott a lány, végül beleegyezett. Azt mondja erre a juhásznak:
– Nyúzd meg a bárányt, a húsát edd meg, a bőrét meg add nekem!
Így is lett. A juhász megnyúzta az aranyszőrű bárányt, a királylány pedig nagy örömmel vitte az apjának a bárány bőrét. Örvendezett is a burkus király, hogy a lánya így meg tudta csalni a juhászt.
Eljött a reggel. Búsult erősen a juhász, mit mondjon a királynak, hogy ne tudja meg, hogy az aranyszőrű bárány nincs többé. Elindult a királyi palotába. Útközben többször is elpróbálta, mit hazudik majd, ha a király szeme elé kerül. Beleszúrta botját egy egérlyukba, rátette a kalapját, elhátrált tőle, aztán újra feléje ment, s elváltoztatott hangon így kezdett beszélni:
– Mi újság, szolgám, kinn a tanyán?
– Ott semmi különös, csak az, hogy az aranyszőrű bárány elveszett, megette a farkas!
Amikor ezt a hazugságot kimondta, megijedt.
– Hazudsz – folytatta a király hangján –, akkor a többit is megette volna!
A juhász erre kivette botját az egérlyukból, és búsan ballagott a király palotája felé.
Ismét talált egy egérlyukat, abba is beletette a botját, rá a kalapját, felköszöntötte, és elmondta az újabb mondókáját.
– Mi hír a tanyán?
– Az aranyszőrű bárány beledöglött a kútba.
– Hazudsz, mert akkor a többi is beledöglött volna!
Újra csak vette a botját, és bandukolt a kastély felé.
Harmadik egérlyukat is talált, harmadszor is eljátszotta:
– Mi újság a tanyán?
– Ellopták az aranyszőrű bárányt.
– Hazudsz, mert a többit is ellopták volna!
Nem próbálkozott többet a hazudozással, vette a kalapját, botját és bekopogott Mátyás királyhoz. A burkus király is ott ült a lányával az asztalnál. Már várták, ugyan mit hazudik a juhász.
– Mi újság a tanyán? – kérdi tőle Mátyás király.
– Semmi, csak az, hogy az aranyszőrű bárányt elcseréltem egy szép fekete báránnyal.
– Hát hozd be azt a bárányt! – mondja örömmel Mátyás király.
Azt mondja erre a juhász:
– Ott ül középen!
– Éljen! Nem hazudtál! – kiáltott fel Mátyás király. – Ezért neked adom a burkus király fele országát!
– No, én meg – toldja meg a burkus király – odaadom feleségül a lányomat, mert úgyis szeretitek egymást.
Így lett az igazmondó juhászból burkus király.