A Trianon százegyedik évfordulójának előestéjén vele készült interjúban többek között kifejtette, hogy ma sem könnyű az eligazodás ebben az eseményértelmezésben, hisz „bár Trianon kapcsán rengeteg tudományos elemzés született, mégis elképesztő káosz van az átlagember fejében. Ezt annak tudom be, hogy ma is él az emberarcúnak is mondott szocializmus hazug történelemszemlélete, az egyoldalú múltértelmezés.”

Innen már nincs messze az a jelenség, amelyet naponta tapasztalhatunk az úgynevezett közösségi médiában, ahol a névtelenség mindent megengedő köpönyegébe bújva bármit szabad mondani bárkiről, bármiről. Trianon kapcsán is előjöttek ezek, Ákos így fogalmaz ezzel kapcsolatban: őrületes komment-folyam indult meg, az értő hozzászólások mellett észbontó ostobaságokkal, fenyegető hangnemű, indulatos hozzászólások tömegével. A fél- és negyedinformációkból összetákolt okosságok mellett megjelentek a ravasz, jól kidolgozott, cinikus dumák is, miszerint „megérdemeltük.”

Számomra, aki Erdélyben születtem és harmincegy éve Magyarországon élek, egyszerűen észbontó az az elrettentő tény, hogy olyan emberek lehetnek a mai ellenzék hangadói és vezérei, akiknek régen abban a sorban kellene állniuk, akik arra ácsingóznak, hogy bekerülhessenek a tisztítótűzbe, a poklot elkerülendő. Akik ma is partnerek mindenben, ami a határon túli magyarok ellen szól, mert voksot remélnek Kádár népének csökevényeitől.

Ezért is üdítő az olyan hang, mint az Ákosé: „Az elmúlt években számos olyan tény derült ki e nemzeti tragédia kapcsán, ami szinte sokkolja az olvasót. Az volt az érzésem, hogy akkora volt a csapás, a megaláztatás, hogy ez a trauma szinte elnémította az alkotó embereket. Nem könnyű időtálló, igazán színvonalas írásokat találni a témában.”

Kitér a nemzetközi környezetünkre is, felfedvén a radikálisan balra tolódott Amerikai Egyesült Államok sunyi szerepét is. E fordulatnak sok jele van, ilyen a saját történelmük szélsőséges, konszenzus nélküli újraírása, a saját alkotmányuk ellen folyó kíméletlen aknamunka. Ám azok a kint élő magyarok, akiknek családja annak idején Kelet-Európából emigrált, az elsők között ismerték fel azokat az ideológiai mintázatokat, amelyek elől egykor elmenekültek.

„Száz évig nem tart az átok – mondja a Megsebezve című dal. Trianon azonban nem múlt el, sőt, talán ma még komolyabb kihívások előtt állnak a nemzetállamok, így Magyarország is.” De a Gépszabadság szövege is ideillik: „Nem kellenek ide nemzetek. Ez a proletár nemzetköziség él tovább az Európai Egyesült Államok nevű szörnygondolatban. Nekünk, akik szerint fontos a nemzet, össze kell fognunk, jobban, mint bármikor korábban. A magyar történelemben már nem először elképesztő túlerővel szemben kell helytállnunk. Ha nem akarunk engedelmes fogyasztóként vagy kiszolgálószemélyzetként élni a saját hazánkban, akkor a függetlenségünk maradékáért, az érdekeinkért, a jövőnkért ma is küzdenünk kell.”

Azt hiszem, ehhez nem kell semmit hozzátenni.