Hogy miről mi tud eszünkbe jutni…! Azért ehhez is komoly fantázia kell. Lépésről lépésre jutunk el a genderelmélettől a színes bőr problematikáján át a melegházasságig, a covid-ig és a politikai vagy egyéb hovatartozásig. (Ezek a lépések igazából nem is lépések, inkább valamiféle gyors futamban zajlik minden.) De a kommentek variációja igazából kimeríthetetlen. Aztán a piros tűsarkú cipőt megosztó ember kajánul vigyorogna, csakhogy nemigen van kedve hozzá.

Nem attól megy el a jókedve, hogy mostanában mindenki mindennek a szakértője, ezen még lehetne vigyorogni. Nem is attól, hogy mindenki különbözőképpen gondolkodik, érez valamivel kapcsolatban, ez meg teljesen rendben van. A jókedv attól száll el, hogy hová jutott az egymással szembeni toleranciánk, odafigyelésünk, kíváncsiságunk. Például a párbeszédre, egészséges vitákra, értelmes érvek előhívására, magunkat és egymást építő összeütközésekre. Amelyek nem feltételeznek semmiféle vérfürdőt.

Csakhogy mostanában folyamatosan vagdalkozunk, lövünk gondolkodás nélkül egymásra. Beássuk magunkat az ellenséges lövészárokba és nyomjuk ezerrel. Nincs tűzszünet, pedig az még a háborúkban is kijár. Minden fekete vagy fehér, minden vagy-vagy. És folyamatosan harcra készen áll mindenki, elvakultan, meggyőződésből, vagy csak simán divat mentén, megfelelési kényszerből, de lövi és lövi a másikat. Szóval, a piros tűsarkú cipőt megosztó embernek ettől megy el nagyon a jókedve.

Mert úgy gondolja, hogy az élet nem vagy-vagy, nem fekete vagy fehér, hanem sokszínű. Az ember sokszínű, és itt most nem a bőrszínre gondol… És nem azért, mert így vagy úgy, de ezért is megkaphatja. Az ember nem valamiféle tábor vagy ahhoz való elköteleződés. Az ember változó, neve van, életútja, és vannak neki a szabad gondolkozáshoz való elemi jogai. És kíváncsisága a másik iránt, aki nem pont úgy gondolja… Legalábbis ezt szeretné látni, de a piros tűsarkú cipő története sajnos nem erről szól.

A piros tűsarkú cipő fikció, a többi nem. És nem kell hozzá a közösségi oldal…