Az Európai Bizottság (EB) az idén a tagállamok közül Romániában számít a legnagyobb, 7,4 százalékos gazdasági növekedésre, amely jóval nagyobb a korábbi prognózisban előrevetített 5,1 százalékos GDP-bővülésnél – derült ki az EB tegnap közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzéséből.
Az uniós végrehajtó szerv arra számít, hogy a román gazdaság 2022-ben 4,9 százalékkal fog növekedni, ami megegyezik a tavaszi prognózisban előrevetített értékkel. Az EB szerint az idei GDP-re vonatkozó prognózist azért javították, mert az első negyedéves 2,8 százalékos növekedés várakozáson felüli volt. Megállapították, hogy a lakosságnak és a vállalatoknak a gazdaságba vetett bizalma továbbra is magas, jelentős növekedésre számítanak a beföldi fogyasztás, a köz- és magánberuházások esetében egyaránt. A kormány az idén 5 százalékos gazdasági növekedésre számít 7,16 százalékos államháztartási hiánycél mellett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.