Enyhén felfelé módosította az országos statisztikai intézet a hazai gazdaságnak az első negyedévre vonatkozó növekedését, így az előző negyedévhez mérten 2,9 százalékos GDP-bővülést jegyeztek a korábban közölt 2,8 százalék helyett.
Az intézet szerint az éves összevetés szerint a bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 0,2 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, ami megegyezik a korábban közölt értékkel. Ugyanakkor a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a GDP 0,1 százalékkal bővült a vizsgált időszakban. Korábban a statisztikai intézet azt közölte, hogy a kiigazított érték szerint a gazdaság stagnált az idei első három hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest. A kormány egyelőre hivatalosan ötszázalékos gazdasági növekedésre számít idén, ugyanakkor az Európai Bizottság szerdán közölt nyári időközi prognózisa 7,4 százalékos román GDP-bővülést vetített előre, a legnagyobbat az Európai Unióban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.