Érdekes némely embernél, hogy mennyire nem érzékeli saját és mások intim „felségterületét”, pontosabban annak határait. Például, amikor egy szinte üres moziteremben beül melléd, vagy még jobb esetben pont az orrod elé. Aztán húzódozhatsz te jobbra-balra, ha látni is akarsz valamit. Vagy színházi előadás alatt annyira beleéli magát a látottakba, hogy észre sem veszi, már szinte az öledbe könyököl.
Na, ilyenkor rém ideges leszek, és megpróbálom finoman arrébb tologatni, és ha nem veszi észre magát, csak úgy véletlenül lelököm a könyökét épp onnan, ahol van. Aztán, mint aki most veszi észre magát, bocsánatot kérek. Persze halkan, suttogva, mert mégiscsak megy az előadás. „Jó” esetben ez többször megismétlődik, mert a szomszéd újból és újból megfeledkezik magáról. Lehet, hogy velem van a baj, de én nagyon kényes vagyok, megszállottan ragaszkodom a felségterületemhez.
Jó ideje nem voltam a tengeren, hiányzott már nagyon, pár napra leutazunk. És nem csak a vírus miatt, olyan helyet választunk, ahol nincs tömeg. Egy faluban lakunk, a parton vadstrand, tisztaság, csend, mindenki minél messzébb húzódik a másiktól. Főként délután az az érzése az embernek, hogy csak az övé a tenger, legalábbis azon a tágas részen, ahol tanyázik. Egy ilyen csendes délután szokás szerint csak nézek ki a fejemből és hallgatom a tengerzúgást, próbálom nagyon elraktározni későbbi időkre. Egyszer csak megérkezik egy család, a part, mint említém, szinte üres, de mit ad Isten, lecuccolnak pontosan elénk. Mintha be lenne rajzolva, ki lenne centizve a hely, ahová a napernyőjüket – természetesen a képünkbe tolva – a homokba ássák. Majd elkezdik kipakolni az összecsukható kerti székeket, felfújják a méretes matracot, és nagy csárogások közepette bekenegetik egymást naptejjel, majd beülnek az ernyő alá. Nesze neked, látvány!
És mit tesz ilyenkor az ember? Ha továbbra is szeretné látni is, nem csak hallani a hullámverést, fogja magát és a cuccait, s odébbáll. Mert, ugye, van hely bőven, csak egy kicsit kell tovább gyalogolni, nem nagy ügy. És letelepszik újból ott, ahol senki se jobbra, se balra, se előtte és főleg nem a háta mögött. És nézhet ki megint a fejéből, kedvére bambulva a tenger látványától. Közben azt fejtegeti magában, hogy mitől ennyire erős egyesekben az a bizonyos nyájszellem, amitől vezérelve beül melléd egy majdnem üres moziteremben, és eléd telepszik a szintén majdnem üres parton.
De újra mondom, lehet, hogy velem van a baj. Kényeskedem, faksznizom, nyafogok, meg egyebek. Minek is nekem saját intim felségterület? Hoppá, lehet, hogy nem is vagyok jó közösségi ember! Na, ezen is el kell gondolkodnom…
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
