Románia megtanulta a bajtársi, a nemzeti és a nemzetközi szolidaritás leckéjét az afganisztáni küldetések során – hangoztatta Klaus Iohannis államfő tegnap azon a nagyszabású katonai díszszemlén, amelyet a román hadsereg csaknem két évtizedes afganisztáni missziójának lezárása alkalmából rendeztek a bukaresti diadalívnél.
Iohannis rámutatott: ez volt a román hadsereg leghosszabb, legösszetettebb és legfontosabb határon túli küldetése a második világháború után. Úgy értékelte: stratégiai jelentőségű döntés volt, hogy 2002-ben a NATO-csatlakozás előtt álló Románia is felsorakozott a NATO-erők mellé a terrorizmus megfékezését célzó globális háborúban, bebizonyította, hogy megbízható szövetséges és elkötelezett az euroatlanti értékek mellett.
A román elnök köszönetet mondott annak a 32 ezer katonának, aki hat hónapos váltásokban szolgálatot teljesített Afganisztánban, hátrahagyott családtagjaiknak, akik támogatásukkal hozzájárultak a küldetés sikeréhez, valamint a küldetésben részt vevő többi országnak, elsősorban az Egyesült Államoknak.
Az ünnepségen a nevek felolvasásával tisztelegtek a küldetéseken elesett 27 román katona emléke előtt. A 19 év alatt a román hadsereg 227 katonája sebesült meg: a tegnapi díszszemlén a sebesültekből szervezett egység nyitotta a felvonulást.
A diadalív alatt átvonuló katonák menetelését az államfő, a parlament házelnökei és a miniszterelnök mellett megtekintette Nicolae Ciucă védelmi miniszter, tartalékos tábornagy is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.