Rendkívüli ülést tartott a céhes város önkormányzata kedden. A városatyák tíz perc alatt, ellenvetés nélkül elfogadták a polgármester által előterjesztett három határozattervezetet.
Elsőként a New Fashion Rt. 750 000 eurós beruházási terve kapta meg a helyi önkormányzattól, mint tízszázalékos tulajdonostól, a zöld fényt. A német tőkéjű cég saját jövedelméből még idén ezernégyszáz négyzetméteres raktárcsarnokot szándékszik felépíteni.
A másik két határozattervezetre a környezetvédelmi minisztérium által kiírt pályázatokhoz volt szükség. Egy évvel ezelőtt a testület már elindította a pályázatot a szelektív szemétgyűjtésre, döntést is hozott, de az iratcsomó elévült, s akkor nem is volt nyerő. Most újabb kiírásra szeretnének jelentkezni az elkészített pályázattal, melynek leadási határideje május 30. A szemétgyűjtő szigetek kialakítására tervezett beruházás értéke 400 000 lej, ennek negyven százaléka az önrész.
Két héttel ezelőtt a testület már eldöntötte, hogy részt vesz a vízhálózat, csatornarendszer, szennyvíztisztító berendezések kialakítását, illetve a meglévők rehabilitálását célzó pályázati kiíráson, melyet a környezetvédelmi tárca finanszíroz. A múlt szerdai kormányülésen elfogadott határozat alapján a város kétmillió eurót kap a munkálatra. Ebből felújítják a vízhálózatot a vízlelőhelytől a fogyasztókig, korszerűsítik a csatornázást, illetve a szennyvíztisztítást. A programot két részre osztják, két év múlva a városhoz tartozó településeken is elvégzik a munkálatokat. A beruházás teljes értéke 29 millió lej, ennek nyolcvanöt százalékát a kormány állja, tizenöt százalékát pedig a helyi tanács költségvetéséből kell finanszírozni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.