Nagy munkálat zajlik Nagyborosnyón: megkezdték a falun áthaladó főutat szegélyező vízelvezető sáncok betonozását. A munkálatot a megyei tanács rendelte meg – tudtuk meg Ilie Nicolae polgármestertől. A község saját erőforrásokból is végez beruházásokat.
A központban lévő egykori szövetkezeti üzlet elől, másik oldalon az orvosi rendelőtől kezdték meg a sánc kiásását, egészen a falu végén lévő imaházig mélyítik a medret. Ezt követően kibetonozzák a sáncot. A falu területén a kisborosnyói kijáratig is betonozzák a vízelvezető árkokat. A munkálatot egy Szatmár megyei cég végzi.
Ezt követően egyik oldalról a kovásznai útkereszteződés és a falu bejárata, valamint a kisborosnyói kijárat és Nagypatak között újítják fel a vízelvezető sáncokat, ez utóbbi munkát a megyei útügy és egy magáncég kivitelezi – számolt be a polgármester.
A tervek szerint a hónap végén átadják a Nagyborosnyón megépített ravatalozóházat. Hátravan még a víz bevezetése. A parkkal szemben, a piaci elárusítóhelyek mellett fúrtak egy 13 méter mély kutat, onnan szivattyúval pumpálják a vizet a ravatalozóhoz, most ezen dolgoznak – részletezte Ilie Nicolae.
Lécfalván is zajlik a munka, ott a kultúrotthon mellett a szabadtéri színpad födémét építik – tudtuk meg az elöljárótól.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.