Aquincumi séta

2021. szeptember 16., csütörtök, Jegyzet
László Zsuzsa

A címet az LGT 1977-es Mindenki másképp csinálja lemezéről „csórtam’’. A lemezt én évekkel később kaptam meg, de akkor kellőképpen rongyosra is nyűttem.

Az Aquincumi séta kedvencem volt, újra és újra hallgattam, nem tudtam betelni vele. Igaz, hogy rövid, alig másfél perc, így folyton visszatettem a lemeztűt. Az igazi sétára már nem kellett további éveket várnom, viszonylag rövid időn belül megismerhettem a címadó helyszínt. (Aquincum római katonai tábor és polgári település volt a mai Budapest óbudai területén – Wikipédia). De igazából most nem is kifejezetten Aquincumról akarok írni, nem is a hozzáfűződő zenéről, amit most megint többször meghallgattam. Nem is saját élményt fogok megosztani, nekem csak elmesélték.

Barátnőm a nyaralásáról tart részletes, igen színes beszámolót. Pár napot Budapesten töltött, és egy alkalommal kiruccant Aquincumba. Ott talált egy turistacsoportot, az idegenvezető hosszasan ismertette a hely történetét. Időközben megjelent egy nő gyerekkocsival, megállt a csoport mellett, és figyelmesen hallgatta ő is Aquincum történetét. Amikor a csoport tovább mozdult, követte őket, de le nem vette a szemét a babakocsiról. Hol ki, hol betakarta a gyermeket, vigyázott, hogy ne érje túl erősen a nap, de ne is fázzon. Óvatosan tolta, tette-vette a kocsit, nehogy felrázza a – feltehetőleg  alvó – kis embert. A kis ember aztán csak megébredhetett, mert lehajolt, és beszólt hozzá. De nagyon leste az idegenvezetőt is, láthatóan lenyűgözte mindaz, amit hallott. Kitartóan próbálta megosztani a figyelmét. Amikor a csoport távozni készült, újból beszólt a gyermeknek, eligazított rajta valamit, és elindult egy más irányba. A barátnőm mellett haladt el, rá is mosolygott. Barátnőm jóérzésű ember lévén viszonozta a mosolyt, és egyúttal vetett egy pillantást a gyerekkocsiba. Játékbaba feküdt benne. Egy behunyt szemű játékbaba.

Nem saját élmény, de miközben hallgattam a történetet, tudtam, hogy én ezt meg fogom írni. Pontosan, tisztán pörgött előttem, mint egy film, és közben szólt a fejemben az a régi zene. Az Aquincumi séta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 668
szavazógép
2021-09-16: Közélet - Bokor Gábor:

Értelmes szempárok a műhelymunkán (Kovászna)

Jeles kiállításra készül a kovásznai Kádár László Képtár: szombat délután hatkor nyitják meg Szigeti G. Csongor képzőművész egyéni tárlatát. A művész napok óta Kovásznán tartózkodik, installációinak előkészítésén dolgozik. Szombaton azonban műhelymunkára is volt ideje, fiatalokkal osztott meg a vizuális művészettel kapcsolatos tudnivalókat. Tizennégy fiatal volt jelen a képtár termeiben, de a gyakorlati munka a város egész területét befogta.
2021-09-16: Közélet - Fekete Réka:

Növekszik a fertőzöttek száma (Járványhelyzet Háromszéken)

Az Országos Közegészségügyi Intézet tegnapi adatai szerint az utóbbi huszonnégy órában húsz új koronavírusos esetet jegyeztek Kovászna megyében, az aktív fertőzöttek száma jelenleg 55. A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban 14 igazoltan fertőzött beteget ápolnak, egyet kritikus állapotban az intenzív terápián.