Hangulatos kezdés

2021. szeptember 17., péntek, Közélet

Ahol a Folker együttes muzsikál, ott kötelező a vidámság, a jókedv, ott sok a gyermek és a népzenét kedvelő felnőtt. Így volt ez tegnap este is a tizennegyedik sepsiszentgyörgyi Őszi Vásár és Kultúrszüret megnyitó rendezvényén az ’56-os emlékparkban (felvételünk).

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

 A fennállásának huszadik évfordulóját idén ünneplő sepsiszentgyörgyi Folker együttes júniusban egész napos rendezvénnyel örvendeztette meg közönségét, tegnap pedig rendhagyó szabadtéri kiállítással nyitotta meg koncertjét, a zenekarhoz illően a tárlatnyitó egyfajta gyermektáncházzá alakult, a Benkő Éva vezette éneklő kígyózó sorba szülők, nagyszülők is bekapcsolódtak. A színpadi produkciók során a Folker moldvai és gyimesi zenét muzsikált, István Ildikó tanítványai somogyi énekeket adtak elő, meghívottként az együttessel együtt fellépett Samu Imola egykori Folker-tag és Yoyo (Pista Yoland) trunki kobzás, Folkerék tanítványa, felcsíkit járt a Százlábú Néptáncegyüttes, a műsort lábnyiki gyermektánccsoport zárta.

 

Ünneprontó járványintézkedések
Sepsiszentgyörgyön első alkalommal tartottak olyan szigorú járványügyi ellenőrzést egy rendezvény bejáratánál – amit ellenben előzőleg nem hoztak nyilvánosságra –, ami miatt több érdeklődő a kapuból visszatérésre kényszerült. Az ’56-os emlékpark Kónya Ádám Művelődési Központ felőli kapujánál ellenőrizték az oltási igazolást, akinek nem volt, illetve nem tudta felmutatni okos telefonján ezt a dokumentumot, annak a személynek a helyszínen jelen lévő egészségügyi alkalmazottak 15 lej ellenértékben gyorstesztet végeztek garatmintából, az illető erről igazolást kapott, ami 48 óráig érvényes. Azt is elfogadták, ha az illető igazolni tudta, hogy az elmúlt 90 napon belül esett át a koronavírus-fertőzésen, a szervezetében meglévő antitestek szintje is belépési kritérium lehetett, amit a belépő egy hivatásos laboratórium által kiállított bizonylattal igazolt.

Dobos Annamáriától, a művelődési ház rendezvényszervezőjétől megtudtuk, az igencsak homályos, vonatkozó rendelkezés a köztereken tartott, zárt körűnek számított, azaz beléptetővel ellátott (ez nem jelent feltétlenül belépődíjat – szerk. megj.) rendezvényekre vonatkozik, ez az Őszi Vásár és Kultúrszüreten csak a Folker- és a vasárnapi Kaláka-koncertet érinti.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki a legfőbb hibás a kormányválságért?










eredmények
szavazatok száma 160
szavazógép
2021-09-17: Közélet - :

Egészségügyi központ létesül

Egészségügyi központot létesítenek Sepsiszentgyörgyön a Cigaretta utcában a Kovászna Megyei Út és Hídépítő Rt. felszabaduló telephelyén.
2021-09-17: Közélet - Nagy B. Sándor:

Miniévad pályakezdő rendezők előadásaiból

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kiemelt figyelemmel követi a fiatal színházi alkotók tevékenységét, közülük többnek is lehetőséget kínált a megmutatkozásra, és ebbe a több éve tartó folyamatba illeszkedik bele az a tegnap kezdődött és hétfőig tartó miniévad, mely során a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pályakezdő rendezői mutatkoznak be a sepsiszentgyörgyi közönségnek. Mindannyian Bocsárdi László rendezői osztályának harmadéves hallgatói.