Miniévad pályakezdő rendezők előadásaiból

2021. szeptember 17., péntek, Közélet

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kiemelt figyelemmel követi a fiatal színházi alkotók tevékenységét, közülük többnek is lehetőséget kínált a megmutatkozásra, és ebbe a több éve tartó folyamatba illeszkedik bele az a tegnap kezdődött és hétfőig tartó miniévad, mely során a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem pályakezdő rendezői mutatkoznak be a sepsiszentgyörgyi közönségnek. Mindannyian Bocsárdi László rendezői osztályának harmadéves hallgatói.

  • Jelenet a Lear király című előadásból
    Jelenet a Lear király című előadásból

A sorozat részeként tegnap és ma este 19 órától O. Horváth Sára Életigen című kortárs darabját tűzte műsorára a színház Kiliti Krisztián rendezésében, holnaptól hétfőig pedig három Shakespeare-művet láthatnak az érdeklődők. A Lear királyt szombaton 18 és 21 órától mutatják be Juraszek Zsuzsanna rendezésében, a Macbeth vasárnap ugyancsak 18 és 21 órától kerül színpadra Demeter Márk Cristopher rendezésében, az Ahogy tetszik pedig hétfőn 17 és 21 órától látható Szilvay Máté rendezésében.

 Az Életigen helyszíne a kamaraterem, a Shakespeare-előadásokat pedig a nagyteremben, színpadra épített nézőtér előtt mutatják be. Az előadások szereplői a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másod-, harmad-, negyed- és ötödéves színész és koreográfia szakos hallgatói. Mestereik: Berekméri Katalin, B. Fülöp Erzsébet, Gáspárik Attila, Gecse Ramóna, Harsányi Zsolt, Sorbán Csaba és Tompa Klára. A koreográfia szakos hallgatók mestere András Lóránt.

O. Horváth Sára Életigen című darabja színpadra íródott, de valójában nem drámai helyzetekből épül fel. Központi témája a hiány érzete, a halál és az ehhez kapcsolódó félelmeink, de az alkotók igyekeztek megtalálni a derűt a bemutatott sorsokban. Inkább forgatókönyvre emlékeztet a szöveg, mely különböző terekben és élethelyzetekben ábrázolja a szereplőket, de történeteik és gondolataik rezonálnak egymásra közvetetten és közvetlenül is. A zene is fontos eleme a produkciónak.

Shakespeare Lear királya sokáig volt hatalmon, ezért egybeforrt nála a király és az ember fogalma, tehát mindarról, ami királyként járt neki, úgy gondolja, hogy emberként is járni fog neki. Emberként is úgy gondol magára, mint király, királyként pedig egyfajta mindenható istenség szemszögéből látja az őt körülvevő helyzeteket és személyeket – áll a Lear király ajánlójában. Juraszek Zsuzsanna négy szereplőre adaptált előadása ott kezdődik, ahol Shakespeare tragédiája véget ér.

A Macbeth-tel kapcsolatosan Demeter Márk Cristopher rendező a vágyak követésének veszélyeire hívja fel a figyelmet. Mint fogalmaz, vágyaink fontos szerepet játszanak az életünkben, meghatározzák cselekvéseinket, viselkedésünket, de nem követhetjük vakon ezeket. Az előadás szövegkönyve az eredeti mű alig egyharmadát tartalmazza, a problematika mégis maradéktalanul jelen van az előadásban.

Az Ahogy tetszik rendezője, Szilvay Máté ugyancsak a vágyak és a tudatosság ellentmondásait hangsúlyozza az előadás ajánlójában. Az Ardeni-erdő szerinte a színház metaforája, egy olyan tér, ahol vágyaink szerint bármilyen csoda megtörténhet. De vajon meddig vágyakozhat szabadon az ember? Lehet-e örökké követni az emberi természet bolondságát, vagy tudatosan el kell indulni valamiféle észszerűbb rend felé?

Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója így fogalmazott lapunknak a miniévadról: „harmadéves diákok munkáiról lévén szó, természetesen nem érett produkciókat fog majd látni a közönség, viszont képet kaphat arról, hogy egy lehetséges következő rendezői generáció hogyan viszonyul ezekhez a rendkívül összetett, az egyetemes kultúránk számára kikerülhetetlen szövegekhez”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 776
szavazógép
2021-09-17: Közélet - Fekete Réka:

Hangulatos kezdés

Ahol a Folker együttes muzsikál, ott kötelező a vidámság, a jókedv, ott sok a gyermek és a népzenét kedvelő felnőtt. Így volt ez tegnap este is a tizennegyedik sepsiszentgyörgyi Őszi Vásár és Kultúrszüret megnyitó rendezvényén az ’56-os emlékparkban (felvételünk).
2021-09-17: Közélet - :

A Dominikai Köztársaságba készül az M Studio

Miután ma és holnap este a bukaresti Linotip Független Táncközpont látja vendégül a sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház LIFT és Pappa mia! című előadásait, október elején a Santo Domingó-i táncfesztiválon mutatkozik be
a társulat.