Helyi mentőprogram

A hagyományos szárazpataki, tölgyfából emelt boronaházak és jellegzetes faragott kis székely kapuk számbavételét, mentését vállalta fel két helyi pedagógus, Bíró Levente és Ábri Erika. Mintha tudták volna, hogy lassan üt a fából való építkezés ősi tudásának huszonnegyedik órája. Részletes kimutatást készítettek a tornácos boronaházakról, egyszerű zsindelytetős kapukról, melyeket népi motívumokkal díszítettek szerényen készítőik. Ezek látványvilága így hosszú ideig továbbélhet.

A nép menti tovább

amolyan néprajzi-szellemi kincsként azt a régi igaz történetet, ami lassacskán „szálló kincsé” érett, mondhatni mioritizálódott: a Leánymező mondáját. Emil tanító bácsi, ahogyan a faluban szólították, a történetet egy megsárgult Pionírújságból olvasta fel nekem annak idején. „Nagyon-nagyon régen egy leányocska legeltette tehenét fenn a hegy tetején. Pál Annamária volt a neve. Nem vette észre, hogy esteledik. Felmászott egy fára, hogy szétnézzen, hallgatózzon, hol is van, milyen irányból hallhatná tehénkéje kolompjának hangját? Semmit sem látott, de a sötétben két világló szem nézett feléje. Azt hitte, hogy ordasfarkas, s úgy megijedt, hogy menten meghasadt a szíve. Pedig nem volt az más, mint kiskutyájának a szempárja. Reggel holtan találták a leánykát a fa alatti zöld gyepen, mellette tehene és a kutyácskája őrködött. A helyet – mert igaz történetről van szó – ma is Leánymezőnek nevezzük.” Nem akárhol talál az ember ilyen történetet – bizonygatta a tanító, ami testet is öltött, még aktív tanító korában az iskola előtermében egy padlómozaik formájában örökítette meg a megrázó, de korában mindenki által ismert történetet. Sajnos a tanító kiváló munkáját, amelyen egy stilizált fa, egy tehén és egy kiskutya alakja volt látható, ma már nem csodálhatjuk, megsemmisült. De nem tűnhet el egy falu emlékezetéből egykönnyen egy ilyen történet – bátorított Bíró Levente, a helybeli Opra Benedek Általános Iskola megbízott felelős tanítója, kiváló faluismerő, aki tanítványaival lejegyeztette a családokban még élő egykori történetet. Az csak természetes, hogy a máig megmaradt monda kissé változott is. A negyedik osztályos Fekete Emma Róza nagyapja, a 69 éves Marti László változatát jegyezte le, melyből kiderül, hogy a mondabeli kislány-hős árva gyerek volt, akit mostohái szerfelett sokat dolgoztattak, hajnalosan fel kellett kelnie, rendezni az istállóbéli jószágot. Mostohái két tehén legeltetését-etetését bízták rá. A két világító szem, úgy gondolja, egy, a fa alatt tanyázó medvéé volt. Nagyapja szerint, amikor az emberek a szóban forgó fa környékére jutnak „mindig dobnak oda egy ágacskát és megemlékeznek az árva kislányról. Mára már azon a helyen egy kisebb domb keletkezett”.

Misézik Kovács Károly, balról a második Bodó Imre

Mi van az Ozirisz-szoborral, s miért besenyő?

Még ezzel sincsen vége a krónikás Márton Emil tanítóra való emlékezésnek, mert ahányszor találkoztunk, mindig visszatérő gondjai között emlegette azt a kisméretű, bronzból való Ozirisz-szobrot, amely Szárazpatak határában a Kenderek lábja nevű szántott dűlőben került elő több évtizeddel ezelőtt, s melyet átadott dr. Székely Zoltánnak, az akkori Tartományi Múzeum régész-igazgatójának. Miként kerülhetett az egyiptomi istennő szobra éppen Szárazpatak határába, az még most is talány. Nekünk azonban sikerült megtudnunk, hogy a tanító úr szobrocskája jó helyen, a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményében van. Dr. Székely Zoltán fia, a szintén régész és egyetemi adjunktus dr. Székely Zsolt, édesapja nyomán közölte, hogy „a falu határában, a szántásban egy római kori, bronz Ozirisz-szobrot találtak. Amint ismeretes, Ozirisz az ókori Egyiptom egyik legfontosabb istene, az enneád (a kilenc legfontosabb istenség csoportjának) tagja. E szobor megjelenése Délkelet-Erdélyben azt bizonyítja, hogy a római uralom idején az itt állomásozó segédcsapatok soraiban élénken éltek és terjedtek a keleti kultuszok”. A vidék ókori történelmét ismerők tudják, hogy Felső-Háromszéken több római katonai tábor is volt, a legközelebbi éppen Kézdivásárhely övezetében.

Kissé mintha idegenkedve hallgatnák a helybeliek, hogy ők elmagyarosodott besenyő-ivadékok lennének – vetődött fel a kérdés Bíró Levente tanítóval. Pedig  adat van arról, hogy a falu őslakossága besenyő eredetű, 1311-ből maradt fenn egy olyan írott dokumentum, miszerint Kézdi Balázs szárazpataki birtokait Apor János fiaira hagyta, amikor itt fent, a Zsák-hegy alatt székely magyarrá lett besenyők laktak. Besenyőknek – bisenusoknak – említi őket egy 1324-ben keltezett oklevél is. A nagy és hatalmas szomszéd Apor család tette jobbágyává a falu népét. Így maradt ez a falu és szűkebb vidéke is – e család révén – az egykori Felső-Fehér vármegye darabkája, ami csak 1876-ban „kebeleztetett be Háromszék vármegyébe”. A fontos az, hogy a szárazpatakiak székely magyarok és hívő katolikusok, akik emlékezet óta ragaszkodnak népi és egyházi hagyományaikhoz, szokásaikhoz, istenfélő lelkes zarándokok, akik rendszeresen ott vannak a Csíksomlyói búcsún is.

Márton Áron-emlékmű

Kanyargós úton Kézdiszárazpatakig

Ft. Bodó Imre plébános tb. főesperes kapuja-ajtaja mindenki előtt tárva-nyitva áll. Kanyargós és hosszas volt papi pályafutása. A teológia elvégzése után szentelte fel ft. Márton Áron püspök. Szolgált Alcsíkban, Gyergyóban, volt kinevezett plébános a Kolozs megyei Kidében, Alsó- és Felső-Csernátonban, ahol kisebb kápolnák építésében is részt kellett vennie. Kézdiszentkereszt-Kézdiszentlélek után kézdivásárhelyi pap is volt, 2004 óta Kézdiszárazpatak lelkésze. A falu régi temploma a mai közelében volt, az ún. Kolomp-patak völgyében, be jó volna ott szétnéznie egy régésznek. Szárazpatak 1620-ban már anyaegyházként szerepelt. Romba dőlt régi temploma helyébe 1798-ban épült újabb. Védőszentje, miképpen oltárképén is látható, Szent Bertalan. Fennmaradt, hogy a vértanú apostol Itáliában, majd Örményországban hirdette az evangéliumot. Itt lett Krisztus vértanúja, mégpedig úgy, hogy megnyúzták, majd lefejezték. Mondanunk sem kell, hogy a szárazpataki templom búcsúnapja – június 24. – a falu egyik legnagyobb ünnepe. Az életének 81. évébe lépett atya szerényen, visszafogottan beszélt szárazpataki éveiről, pedig ő volt, aki a falu fennállásának 700. évfordulóján felújíttatta az egyházat és iskolát támogató Potsa-család romba dőlt sírboltját, befalaztatta a nyughelyeket, a kisebbik Potsa-kúria (jelenleg kultúrház) előterében egy térplaszikai emléken helyeztette el pappá szentelőjének, Máron Áron püspöknek fából való szobrát, Tamás Károly kézdialmási szobrászművész alkotását. Búcsúzáskor az 1909-ben épült szép és felújított plébániai épület homlokfalán álló emléktábla szövegét betűzgettük: „Építette az Erdélyi Római Katolikus Státus, a két falu (Kővár és Szárazpatak – a szerző) és Balogh Ignácz plébános” (1909). A templom előtti téren áll a hősi emlékmű, mely a magyar szabadságharc hősei és a két világháború áldozatai előtt tiszteleg. 1928-ban állították, készítői Laub Ede és Lajos jeles és közismert kézdiszentkereszti kőfaragók voltak.

Növekvő a tanulólétszám

Emlékek az iskolaudvaron

Múltról és jelenről beszélgettünk az Opra Benedek Általános Iskola pedagógusaival. Az épület homlokfalát a névadó fémdomborműve díszíti, Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész alkotása. Opra Benedek (1907–1978) mártíralakja volt a tovatűnt diktatúrának, az 1956-os forradalom és szabadságharc posztumusz kitüntetettje. Francia, magyar és román irodalom szakos tanárként börtönözte be őt a letűnt rezsim. Porai a csíkszeredai Vasút utcai temetőben nyugszanak. Egykori szárazpataki lakóháza már nem áll, de öröm, hogy a helyiek nem feledték el. Fülöp Kovács Erika tanár, falufelelős Opra Benedek tevékenységéről részletes kiadványt jelentett meg Az igazság szolgája címmel (Sepsiszentgyörgy, 2006), az iskola tanulói is ismerik névadójukat s őrzik Opra Benedek másik arcmását, néhai Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi képzőművész ajándékát. A községi önkormányzat, a pedagógusok, a helyi értelmiségiek, az egyház és falubarátok sikeresen alakították egyfajta emlékhellyé az iskolaudvart, ahol helyet kapott az említett Márton Áron szobor, a piliscsabai testvértelepüléssel való kapcsolatra emlékeztető ágas cserefa és a Trianonra emlékeztető szomorú emlékkő. A falu alsó felében turisztikai látványosság a késő klasszicista Potsa–Rettegi-udvarház. A neves Potsa família annak idején iskolaalapítványt hozott létre a falu tanodájának s annak támogatója volt. A környék után érdeklődő felkeresheti a Martonka nevű helyen feltörő édes-kénes és lúgos kénhatású gyógyvízforrást, a falu határában nagyon régen agyagvasércrétegekre leltek. A vidékkel ismerkedni óhajtó betérhet Lukács Barna vállalkozó udvarára is, ahol restaurált állapotban, technikatörténeti emlékként látható egy 19. században épített vízimalom. A három Lukács testvér – István, Attila és Barna – sikeres sütőipari és fafeldolgozó cégeikkel járulnak hozzá Kézdiszentlélek község gazdasági súlyának növeléséhez.

A szentléleki önkormányzat teljesen felújíttatta a szárazapataki kultúrotthont – tájékoztatott Fülöp Kovács Erika falufelelős, Balogh Tibor községi polgármester pedig kérésünkre elmondta, hogy kihasználják a most kínálkozó pályázási lehetősségeket a közművesítés falvakkénti kiépítésére, az úthálózat korszerűsítésére.