Kulcsár-Terza József: Számunkra gyásznap december elseje

2021. december 2., csütörtök, Belföld

Tekintettel arra, hogy december 1-jén, az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés napján Románia nemzeti ünnepe van, ismételten ki kell nyilvánítanunk, hogy erdélyi magyar nemzeti közösségünk számára ez a nap semmilyen okot nem ad az ünneplésre, sőt, gyásznapnak tartjuk és fogjuk tartani mindaddig, amíg nem teljesülnek a „teljes nemzeti szabadsággal” együtt járó jogok alapján megfogalmazott követeléseink – írja Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezetének tegnapi közleményében.

A gyulafehérvári nyilatkozat ugyanis kimondja: „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek. Minden nép számára a saját nyelvén biztosít oktatást, közigazgatást és ítélkezést az illető néphez tartozó személyek által, és a lakosok számának arányában minden nép képviseleti jogot fog kapni a törvényhozó testületben és a kormányzati szervekben.”

A politikus közleményében hangsúlyozta, mi tiszteletben tartjuk mások ünnepét, de elvár­juk, hogy az önmagát jogállamként meghatározó Románia érvényesítse a már több mint száz évvel ezelőtt tett ígéreteket és biztosítsa a területén élő magyar nemzeti közösség jogait. Mindaddig, amíg az erdélyi magyarság az élet minden területén nem használhatja szabadon anyanyelvét, valamint saját jelképeit, amíg az anyanyelvhasználatot tekintve továbbra is komoly hiányosságok mutatkoznak az oktatás, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás területén, amíg akadályozzák a kommunista államhatalom által orvul elrabolt javak visszaszolgáltatását, nem lehet ránk kényszeríteni december 1-je megünneplését – áll a közleményben.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 310
szavazógép
2021-12-02: Közélet - Hecser László:

Ismét nemet mondtak a telekcserére

Barót tanácsának péntek reggel tartott  ülésén ismét napirendre tűzték azt a telekcserét, amelyet a hónap elején egyszer már elutasított a testület: a Transloc tömegközlekedési vállalat tulajdonában levő területet akarnák elcserélni egy másik, a kórház közvetlen szomszédságában levővel. Benedek-Huszár János polgármester szerint ez lenne a város érdeke, hiszen így célszerűbben lehetne bővíteni az egészségügyi intézményt.
2021-12-02: Belföld - :

Megnyitották a pályát

Megnyitották az A10-es autópálya Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti 24 kilométeres szakaszát, ezzel pedig az A1-es dél-erdélyi és az A3-as észak-erdélyi pályát Szászsebes és Torda között összekötő A10-es autópálya teljes hosszában használhatóvá vált.