Örömet hoznak kicsinek és nagynak is – utóbbinak leginkább azzal, hogy látják gyermekük örömét, vigasságát, de a nélkülözhetetlen zokni is derültséget hoz. Ám vannak másféle Mikulások is. Nem megrendeltek. Égből, mennyből, rénszarvasos távoli északról sem érkezők.

Szent Miklós napján (miért is jön a Mikulás már december ötödikén, ha a napja hatodikán van?), jócskán besötétedés után a Mikulás megjelent az egyik megyeszékhelyi bevásárlóközpont előtt. Ott, ahol egy láthatóan szerény sorsú anya és gyermeke – a törzsvásárlók jól ismerik őket – várta a jószívűek adományát. Ötven banit, egy lejt, egy veknit, egy kis párizsit. Szóval, megjelent a Mikulás. Szakáll nélkül, fényesre borotvált fejjel, hátán fekete bőrhátizsákkal, rajta felvarrva egy jókora gitár, fényes fémből kivágva. Az igazság, hogy nem néztük meg, volt-e bőrnadrágja. Nyakon fogta a kolduló rajkót és bevezette az áruházba. Szót nem tudtak érteni, a Mikulás Sfântu Nicolae leszármazottja volt, a gyerek magyarul beszélt. De megértette, hogy most itt az alkalom. Az alkalom, hogy mutassa, szerinte mire is van szükség családja konyháján. Percek alatt megtelt a bevásárlókosár. Aztán a pénztár előtt a kopasz Mikulás még egy rekesz sörrel toldotta meg a bevásárlást. Majd kiküldte a gyermeket, hozza az édesanyját – neki az egyik biztonsági őr adott maszkot, hogy beilleszkedjék a járványügyi előírásokba. Volt egy nagyobbacska szatyruk, de messze nem elégséges. Még két szatyrot kellett venni, hogy beleférjen az ismeretlen Mikulás ajándéka. A sör nélkül, mert – mondta a pénztárosnak: ő lényegében ezért jött be az üzletbe.

Ajándékozásnál nem szokás pénzről beszélni, de mégis, engedtessék meg: 160 lejt fizetett a szakáll nélküli, bőrfejű Mikulás.

Sok ilyen Mikulásra lenne szükség hányatott napjainkban, rászoruló embertársainknak. Isten áldása legyen minden igazi Mikuláson!