Outsider Art 11.A fővárosban állítanak ki a fogyatékkal élők

2021. december 10., péntek, Közélet

A sepsiszentgyörgyi Írisz Ház két fiatalja alkotásait is kiállítják a pénteken megnyíló Outsider Art – fogyatékkal élők képzőművészeti tárlata – tizenegyedik kiadásán, amelynek különlegessége, hogy ezúttal nem a háromszéki megyeközpont, hanem a bukaresti közönség láthatja a pályázatra beküldött munkákat.

  • Az Írisz Házban rendezett (2019) Outsider Art - kiállítás
    Az Írisz Házban rendezett (2019) Outsider Art - kiállítás

Lapunk megkeresésére Makkai Péter, a munkaügyi és szociális védelmi minisztérium államtitkára, az Írisz Ház alapítója sikernek nevezte, hogy idén több mint kétszáz alkotás érkezett a pályázatra, köztük több intézmény fogyatékkal élő fiataljai először jelentkeztek. Az államtitkár úgy véli, azáltal, hogy sikerült szélesíteni azok körét, akik felfigyeltek az országban egyedüli Outsider Art felhívására, egyben jobban oda lehet fordítani a társadalom figyelmét a fogyatékkal élőkre, de az is fontos, hogy az érintett intézmények nagyobb mértékben foglalkozzanak művészeti terápiával, nemcsak egy pályázat kapcsán, hanem egész évben. Sepsiszentgyörgyön már természetes, hogy kiállítják a sérültek alkotásait és díjazzák a legjobbakat, de ennek egyéni és társadalmi pozitív hatását meg kell ismertetni minél szélesebb körben, ezért van különös jelentősége annak, hogy a kiállítást sikerült megszervezni a fővárosban – állítja Makkai Péter.

A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány és az Árkosi Kulturális Központ szervezésében meghirdett Outsider Art pályázatra beérkezett több mint kétszáz alkotásból 178-at állítanak ki a Munkaügyi és Szociális Szolidaritási Minisztérium és a Fogyatékos Személyekért, Gyermekekért és Örökbefogadásért Felelős Országos Hatóság által közösen rendezett kiállításon, amely december 10–22. között látogatható a bukaresti országos könyvtárban. A pénteki megnyitón fellép a sepsiszentgyörgyi alapítású Music Mania együttes, amely a fogyatékkal élő fiatalok számára kiírt első tehetségkutató vetélkedő alkalmával jött létre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2021-12-10: Máról holnapra - Mózes László:

Belefáradva, de bizakodva

Újabb lazító intézkedéseket léptetett életbe a kormány tegnaptól, könnyítendő a karácsonyi és az esztendőfordulós készülődést, lehetővé téve, hogy e két ünnepet emberibb körülmények között éljék meg a korlátozásokba, tiltásokba belefáradtak. Hiszen ki az, aki e könyörtelen járványidőben lelkiismeret-furdalás nélkül mondhatná, jó így élni, s bizony, rendben van ez így? Nem, egyértelműen nincs ez rendben, nehezen elfogadható, hogy ilyenné alakult életünk.
2021-12-10: Kármentő - Kuti János:

Újabb és újabb meglepetések

December általában a várakozás és meglepetések hava, bár újabban hiába várjuk a havat. Rég volt, mikor decemberben nagy havak hullottak, s én tiszta cipővel és tiszta lélekkel vártam a Mikulást és az angyalt.