Krecht Hanna Regina, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tizenegyedik osztályos diákja Metasztázis – Egy fehérvérsejt története című pályaművét beválogatták a legjobb tizenegy alkotás közé a magyarországi C3 Alapítvány által szervezett Formáld a világod! <19 Szabadfogású Számítógép Versenyen, amelyen a zsűri kétszáz, valamilyen informatikai megoldással készített munka közül választotta ki a legjobbakat.
Krecht Regina a tavalyi versenyen is a díjazottak között szerepelt LOBUS OCCIPITALIS – ÁLOMVIHAR című alkotásával, akkor lapunknak azt mondta, korábban szövegeket illusztrált, készített animációt is, de a képregény áll legközelebb hozzá.
A mikós diák novemberben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának társadalomtudományi tanszéke által kilencedik alkalommal szervezett Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőn nyert második helyezést a szintén tizenegyedikes Szebeni Szabó Mózes Botonddal, a több fordulós versenyen a résztvevőknek álláspontjukat kellett kifejteniük a Nem a ruha teszi az embert!? kijelentéssel kapcsolatban. (fekete)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.