Újabb konfliktus alakult ki a kis- és nagygazdák között. Ezúttal a direkt kifizetések odaítélésének módja okozza a nézeteltérést. Ugyanis a 2023–2027-es időszakra vonatkozó uniós szabályzat szerint a direkt kifizetésekre szánt keretösszegek legalább tíz százalékát a kisgazdaságok kaphatják meg visszaosztott támogatások formájában. Az is előre látható, hogy a nagygazdaságok esetében felső határt szabnak meg a lehívható támogatásoknál. Minderről Daniel Buda európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament AGRI-bizottságának alelnöke számolt be – közölte a Hotnews.ro hírportál.
Mint kifejtette, nagyon sok vitát váltott ki a kérdés, hazai és uniós szinten is. Mindenek ellenére neki az a véleménye, hogy a kis- és a nagy gazdaságoknak is megvan a maguk szerepük az agráriumban. A nagy farmok ott vannak jelen, ahol a körülmények megengedik a nagy területeken megvalósítható intenzív gazdálkodást, ám Erdélyben – ahonnan a képviselő is származik – mások a domborzati viszonyok, mások a lehetőségek – nyilatkozta a Hotnewsnak Daniel Boda. Ezért javasolta ő is, hogy a direkt támogatások tíz százalékát a kis- és közepes gazdák kapják meg.
Könczei Csaba parlamenti képviselő, a mezőgazdasági bizottság tagja szerint teljes mértékben rendben van, ha odafigyelnek a kis- és közepes gazdaságokra. Főként érvényes ez a mi körzetünkre, ahol a kisgazdasági berendezkedés dominál. Azzal is egyetért, hogy a nagy gazdaságok támogatását plafonálják.
A képviselő azt is elmondta, megyénkben nincs több ezer hektáros gazdaság, így az előírás nálunk nem fogja számottevően érinteni a mezőgazdaságot. Viszont a kisebb farmok támogatottsága nőni fog, ez előnybe hozza a számszerűleg többségben lévő kis- és közepes méretű gazdálkodókat. Ebbe a körbe tartoznak az újonnan elismert családi gazdaságok is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.