A 2021-es esztendő utolsó fordulójához érkezett a női kosárlabda Nemzeti Liga, amelynek mai játéknapján csak három mérkőzést rendeznek meg. A pályára lépők közül hiányzik mindkét háromszéki csapatunk.
Mindössze három találkozót rendeznek a női kosárlabda Nemzeti Liga 12. fordulójának csütörtöki játéknapján, miután a szakszövetség a pénzügyi nehézségekkel küzdő bukovinai együttes kérésére már korábban elnapolta a Triumf Botoșani–Kolozsvári U találkozót, s háromszéki csapataink közül sem a Kézdivásárhelyi SE, sem a Sepsi-SIC nem lép ma pályára. A KSE-nek a Szatmárnémeti VSK-val kellett volna megmérkőznie, de a céhes városi alakulat több kosarasa is sérüléssel bajlódik, illetve két meghatározó ifjúsági játékosát behívták a korosztályos válogatottba, így hiányos kerettel nem tudtak kiállni a tavalyi ezüstérmes ellen. A mérkőzést február végén pótolják. A Sepsi-SIC tegnap délután Törökországban vendégeskedett az Európa-kupa rájátszásában, így a Brassói Olimpiával szembeni soros bajnokiját január 5-re halasztották el.
A 12. forduló mai mérkőzései: Bukaresti Rapid–Konstancai Phoenix, Târgoviște–Aradi FCC, Marosvásárhelyi Sirius–Agronómia Bukarest, Alexandria szabadnapos.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.