Hat nap alatt harmadik mérkőzésüket játszották a Háromszéki Ágyúsok, akik az Erste Liga-győztes Csíkszeredai Sportklub elleni bravúrgyőzelmük után, tegnap egyértelmű vereséget szenvedtek a bajnoki címvédő Brassói Corona vendégeként. Pelle Torstensson fiatal csapata az idényben a negyedik mérkőzését is elvesztette a Cenk alatti együttes ellen. A háromszéki gárda rövid szünet után január 4-én már bajnoki mérkőzést játszik a Gyergyói Hoki Club otthonában.
A címvédő és az újonc négy napja is összecsapott Brassóban, azt a mérkőzést a házigazdák 6–1 arányban nyerték meg. A szerdai találkozó sem indult kedvezően a vendégek számára, akik a 12. percig tartották a lépést a hazai csapattal, ekkor Konstantin Chernyuk előkészítését Nicklas Huard váltotta gólra (0–1). A folytatásban Gecse Olivér kétperces kiállítást kapott, az emberelőnyt pedig kíméletlenül kihasználta a Brassó, amely rövid idő alatt kétszer is eredményes volt. Az első találatot jegyző kanadai játékos ezúttal az előkészítő szerepében jeleskedett, az átadása után Chase Schaber lőtt a hálóba, aki később Kovács Mátyás passzából is betalált (3–0). Nem sokkal később Szabó Zsolt Ákos kiállítása után ismét emberfórba került a Corona, a 18. percben pedig Timur Rasulov és a duplázó kanadai összjátékát követően utóbbi a harmadik gólját is megszerezte (4–0).
A második harmad kiegyensúlyozott játékot hozott, viszont az Ágyúsok ezúttal sem jegyeztek találatot, ráadásul nőtt a hátrányuk, ugyanis a 32. percben Patrik Machala feliratkozott a gólszerzők közé (5–0). Pelle Torstensson legénysége az utolsó játékrészben a fáradtság ellenére kapaszkodni kezdett, a 41. percben Szergej Pajor előkészítését követően Bíró Mátyás megszerezte a szépítő találatot (5–2). Az újonc a folytatásban sem adta fel a küzdelmet, ennek eredményeként az 52. percben Antal Előd passza után Szabó Zsolt Ákos továbbította a korongot a hálóba (5–2). A vendég együttes a felzárkózás reményében a hajrában is próbálkozott, azonban újabb gólt nem szerzett, így az idényben hatodszor maradt alul, ebből négyszer Brassó ellen. A Háromszéki Ágyúsok hét győzelemmel és hat vereséggel zárják az évet, legközelebb pedig január 4-én lépnek jégre.
Eredmény: Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok 5–2 (gólszerzők: Nicklas Huard 12., Chase Schaber 15., 16., 18., Patrik Machala 32., illetve Bíró Mátyás 41., Szabó Zsolt Ákos 52.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.