Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári román nemzetgyűlés Erdélynek a Román Királysággal való egyesülését kimondó határozatára válaszlépésként 1918. december 22-én Kolozsváron magyar nagygyűlést tartottak. Ezt idézzük fel mai Történelmünk rovatunkban Mikes Imre Erdély útja Nagymagyarországtól Nagyromániáig című sorozatának 33. része alapján, mely a Brassói Lapok 1930. augusztus 15-i számában jelent meg. Jelezzük, hogy a sorozatot 1995-ben átvette a Háromszék, s könyvben is megjelentette 1996-ban (H–Press, Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy). Alább a Brassói Lapokban megjelent változatot közöljük az eredeti alcímekkel.
Székely-magyar kiáltvány a világ népeihez
A románok előnyomulnak és haladnak Kolozsvár irányában. Teljes a fejvesztettség. Senki nem tudja, mit tegyen. A székely ezredek támadásra készen állanak. A 82. ezred Nagyváradról felsőbb parancs nélkül megérkezik Kolozsvárra abból a célból, hogy a románok ellen vonul. Apáthy főkormánybiztos csak nehezen tudja őket Nagyváradra visszaküldeni.
Mindennap új helység megszállásáról érkezik hír. A véres összeütközések napirenden vannak. A halottak száma szaporodik. A már megszállott részeken gyakoriak a botbüntetések. G. hadnagy száz pofont, K. hadnagy 75 botot kap. Teljes a káosz. Tökéletes a kétségbeesés. Erdély földje csúszik, csúszik arrébb.
S e történelmi napokban, december 18-án a kolozsvári városháza tanácstermében közös ülésre jönnek össze a székely és magyar nemzeti tanácsok megbízottai, hogy ezen elfogadtassék
Erdély kétségbeesett kiáltványa a világ népeihez.
Ez a kiáltvány, mely az utolsó szalmaszál volt a reménytelen helyzetben, így hangzott:
A népek önrendelkezési jogának megvalósítására az erdélyi magyarság, a Magyar Nemzeti Tanács és Székely Nemzeti Tanács legfőbb intézőbizottságot választott, feljogosítván azt, hogy az erdélyi magyarság érdekében mindenütt független és önálló jogkörrel járjon el.
Miután az erdélyi magyarságnak ezen hivatott szerve most már teljes jogkörrel intézi az erdélyi magyarok minden ügyét, tiltakoznak az ellen, hogy az erdélyi magyarságot érdeklő bármely kérdésben bármely más idegen tényező, akár erdélyi román, akár román királyságbeli egyének és szervezetek határozzanak az erdélyi magyarság megkérdezése és hozzájárulása nélkül.
Ha az Erdélyben élő 1 millió 400 ezer főnyi románság a maga részére az önrendelkezési jogot követeli annak dacára, hogy a fegyverszüneti szerződés értelmében erre csak a béketárgyalások befejezése után van joga, mert addig a kormányzat a jelenlegi magyar kormány kezében marad, nem lehet elvitatni a csaknem egymilliót kitevő erdélyi magyarságtól azt a jogot, hogy saját ügyében maga határozzon, és saját magát kormányozza.
A wilsoni elvek értelmében ünnepélyesen tiltakozik a magyarság az ellen, hogy önrendelkezési jogától elüttessék, mert ehhez nemcsak történelmi múltjánál, de gazdasági s kulturális helyzeténél fogva is el nem vitatható és megtagadhatatlan joga van.
Az erdélyi magyarság elismeri minden népnek azt a jogát, hogy ügyeit maga intézze, de nem tartja megengedhetőnek, hogy azon jogtól, melyet minden más nép számára elismerni hajlandó, önmaga elüttessék. Az erdélyi magyarság meg kívánja valósítani a népek önrendelkezési jogát oly értelemben, hogy nem akar idegen nemzetiségű polgárok felett uralmat gyakorolni. De nem ismeri el senki fiának azt a jogát, hogy felette önrendelkezési jogának megsértésével más gyakoroljon ilyen jogokat.
Mindezek alapján az erdélyi magyarság nem ismer el sorsa intézésére más tényezőt, mint a maga választotta szervét, az Erdélyi Magyar Kormányzó Bizottságot.
Kelt Kolozsvárt 1918. dec. 16-án Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Erdély magyarsága-székelysége tehát az önrendelkezési jog alapjára helyezkedett. A kiküldöttek egyhangú lelkesedéssel tették magukévá a javaslatot. Apáthy István, Sándor József, Zágoni István, Deák Albert, Vincze Sándor egyazon szellemben szólaltak fel.Azonban a kiáltvány naiv volt. Feltételezte azt, hogy a wilsoni eszmék éppen úgy érvényesek a legyőzöttekre, mint a győztesekre. Hogy a magyarok éppen úgy rendelkezhetnek önmaguk felett, mint a románok.
*
Egyébként a manifesztáció napján Szamosújváron összeütközés volt – három halottal. A következő napon Kolozsvárt négy halott. Egy dum-dum golyó szétroncsolta báró Zeyk József huszárkapitány koponyáját. Véres csata Jósikafalván. Harc a Maros-hídnál.
Százhúszezer magyar nagygyűlése tiltakozik Erdély elszakadása ellen
1918. december 22-én bekövetkezett a legnagyobb stáció Erdély magyarságának kálváriás útján. E napon 120 ezer magyar-székely, sőt, részben román és szász gyűlt össze a kolozsvári Mátyás király téren, hogy fogadalmat tegyenek: Együtt akarunk maradni a magyar anyaországgal! Ezzel a gyűléssel válaszolt Erdély magyarsága Gyulafehérvárra.
A gyűlés előtt Erdély egyetlen processziós menetté változott. A vonatok zsúfoltak. Az országutakon ezer és ezer szekér, ezer és ezer gyalogos.
Azonban a Nagyszebenben székelő Consiliul Dirigent (Kormányzótanács – szerk. megj.), mely Gyulafehérváron még teljes szabadságot ígért Erdély minden népének, rendeletet adott, hogy a tömegeket tartóztassák fel. A gyűlés előtt való napon leállították a Kolozsvár felé haladó vonatokat. A Zsil völgye 30 ezer bányászt küldött. Csak 5000 jutott el közülük Kolozsvárra. Apahidánál valóságos hadsereget tartóztattak fel a románok. És így is 120 ezer ember szorongott Korvin Mátyás szobra körül, festői, megrázó látvány. Szorongásig megteltek még a térre torkolló utcák is.
Az ipartestület nagytermében 1000 hivatalos küldött. Minden vármegye, város és falu nemzeti tanácsa két-két embert delegált ide. A gyűlést Újhelyi Ferenc szociáldemokrata vezér nyitotta meg, majd Apáthy István főkormánybiztos, a világhírű tudós és ez időknek egyik legtragikusabb figurája elmondotta klasszikus beszédét.
Apáthy István megrázó beszéde
Legyőzve ellenségeink túlereje által, be kell ismernünk, hogy levertek bennünket! – kezdte el drámai feszültségű csendben szavait a tudós. – De annyira nem győztek le, hogy a körülöttünk lakó bármely nemzetnek joga volna rendelkezni felettünk. Annyira nem győztek le, hogy valamennyi itt lakó nemzetnek joga lehessen az ország feldarabolását kimondani, s egyik darabját az egyik, másik darabját a másik országhoz csatolni. Annyira nem győztek le, hogy ma már le kellene mondanunk emberi és nemzeti jogainkról. Legyőzhették bennünk a testet erőszakkal, de nem győzhették le lelkünket az igazság fegyverével.
Gyulafehérváron a román nemzeti komité kinyilvánította, hogy Magyarország 26 vármegyéjének románsága egyesül Romániával, és így a 26 vármegye területén lakó összes népesség Romániához tartozik. Ezen a területen csaknem 4 millió nem románnal szemben csupán 2 millió 918 ezer 186 román él. Ezeknek a velük szemben álló többség felett nincsen joguk határozni. A magyar nemzet nem fogja eltűrni 26 vármegye elszakítását.
Román tiltakozás az elszakadás ellen
Apáthy beszédét óriási taps fogadta. Szívszorító jelenetek játszódtak le: a nagyterem zúgott, sokan könnyeztek és egymás nyakába borultak.
Apáthy után Strengar-Demian Száva (Sava Ştrengar-Demian), a magyarországi román szociáldemokrata párt titkára kijelentette, hogy a román szocialisták nem azonosítják magukat a gyulafehérvári határozattal. Ugyanebben az értelemben beszélt Avramescu György (Gheorghe Avramescu) szociáldemokrata is.
Magyarországon és Erdélyben – mondotta – elnyomás alatt éltünk. De Romániában is ez a rendszer. Magyarországon nem volt jogunk művelődni. De Romániában sincs másképpen. A mai helyzet megoldása az, hogy Erdély legyen független köztársaság svájci mintára.
Határozati javaslat
Ezután Vincze Sándor felolvasta az alábbi határozati javaslatot:
Kelet-Magyarországnak Kolozsvárt 1918. december 22-én összesereglett különböző vallású és fajú népei kijelentik a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján, hogy Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni, és az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követetik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot.
Kijelenti a nagygyűlés, hogy az erdélyi magyarság és székelység teljes jogosultságú önkormányzati szervének és képviselőjének elismeri a Kolozsvárt 1918. december17-én egyesült Erdélyi Magyar-székely Nemzeti Tanácsot, illetőleg annak 1918. december hó 18-án megválasztott központi kormányzótanácsát.
A kormányzótanács tisztikara így alakult: elnök: Apáthy István. Alelnökök: Sándor József, Janovics Jenő és Vincze Sándor. Ezenkívül megválasztottak még egy 25 tagú végrehajtó bizottságot. Ez azonban már későn kezdte munkáját. Egyéb dolga nem akadt, mint a koporsóra rádobni búcsúzóul a hantokat.
Százezer ember tombol a Himnusz hangjai mellett
Az ipartestületi ülés után az elnökség kivonult a Mátyás király térre, és ott a határozatot százezernél több ember előtt kihirdették. Apáthy a következőket mondotta:
– Testvérek! Magyarok és nem magyarok, akik együtt voltatok rossz sorsban, most együtt álltok Kolozsvár főterén, szabadságban, egyenlőségben és jogaitok teljességében. Akartok-e újabb szolgaságot, újabb elnyomást? Ha nem akarjátok, akkor mondjátok ki világraszóló ünnepélyes hangon, hogy amit Gyulafehérváron sokkal kevesebben, mint ti vagytok, a ti megkérdezésetek nélkül kimondottak, nem ér semmit. Huszonhat vármegyét akarnak tőlünk elszakítani, ebben a 26 vármegyében 4 millió nem románt akarnak Romániához csatolni. Hát ti mit akartok tenni? A Magyar Köztársaságban akartok maradni?
A beszéd hatása gyújtó volt, éppen úgy, mint utána Sándor József szónoklatának is. A tömeg, a százezres sereg eksztázisban tombolt. Felcsendültek a Himnusz és a Marseillaise hangjai, és a beláthatatlan népsokaság könnyes szemekkel, remélve, lángoló szívvel oszlik széjjel.
*
Két nappal később a román katonabanda vígan masírozva játszotta már a román indulót Mátyás király terének ősi árkádjai alatt.
