Az elmúlt majdnem két évben sokszor éreztünk bizonytalanságot vagy félelmet – nemcsak a járvány miatt. Ezért „éppen jókor” jön Jézus születése. Karácsonykor ugyanis nem az idillt kell ünnepelni, hanem azt, hogy Isten velünk van bizonytalanságunkban, félelmünkben.
Az elmúlt időszakban gyakran hallottuk a félelem kifejezést. Magam is alaposabban utánanéztem, mit ír a Biblia a félelemről. Egyik helyen olvasom, hogy a Szentírásban 124-szer fordul elő a „Ne féljetek!” bátorítás/ígéret.
Egy másik statisztika szerint az elmúlt évben hihetetlenül sokan „gugliztak” rá a „félelem” kifejezésre, s ott – válaszként – leggyakrabban az Ézsaiás próféta könyvéből vett idézet (41. rész) jelent meg: „Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt, győzelmes jobbommal támogatlak… Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek!”
A Biblia minden „Ne félj! Ne féljetek!” tanácsa, felhívása (mi ugye, annak neveznénk?!) tulajdonképpen a fentebb idézett isteni ÍGÉRET (nem tanács, se nem parancs vagy felhívás!) rövidített formája: „Ne félj, veled vagyok…”
Akár hisz valaki Istenben, akár nem: mindnyájunknak nagy szükségünk van istápra, gyámolításra, védelemre, bátorságra és megújuló erőre a világjárvány, természeti csapások, katasztrófák és személyes veszteségek idején. Konfrontálódnunk kell a félelemérzéssel, hiszen életünk része. Kiutat kell keresnünk, mert nincs aggodalom és félelem nélküli élet. A félelmet nem szabad elnyomni, nem lehet „betiltani”, sem elkerülni, hősi aktussal sem lehet legyőzni – állítják a pszichológusok. Mert a félelem tulajdonképpen egy katalizátor szerepét tölti be az élet kihívásaival való boldogulásunk/megküzdésünk során. A félelemérzés azt üzeni: lépj ki ebből a helyzetből, válts irányt, változtass életeden… Mert ezért van tanulásra képes agyunk, amely késszé tehet arra, hogy alkalmazkodni tudjunk az új helyzetekhez, hasznosíthassuk a tapasztalatainkat, egyáltalán: gondolkozzunk.
Segít nekem az a felismerés, hogy a félelem mélyen emberi érzés, hogy egyszerűen hozzátartozik az emberhez. Alkalom, lehetőség arra, hogy magam is tovább fejlődjek, megtanuljak új lehetőségeket felfedezni. Éppen ezért kell alaposan megvizsgálni az egész helyzetet, azt kielemezni, mert csak akkor, ha nem térek ki előle, csak akkor fedezhetem fel azt, ami bátorságot és új bizalmat ad, vagy egyáltalán azt, ami segít lecsillapodnom, valamelyest megnyugodnom.
A múlt évben láttam késő ősszel a tévéhíradókban sok helyütt, hogy az áldozatok elhunytának helyszínén égtek a mécsesek. Akkor így fogalmaztam meg magamnak: „ez volt az adventi gyertyagyújtás”. Félelmetes gondolat első látásra. Mégis, én úgy gondoltam, ez a jele annak, hogy nem uralkodik el rajtunk a sötétség, hanem ezek a reménység fényei. Ott van ezen piciny mécsesek fényében a remény- és bizalomteljes vágy, hogy minden jobbra fordul. Egy kínai közmondás is megerősít ebben: „A világ minden sötétsége sem elég arra, hogy kioltson egyetlen kis gyertyát is.” Mintha keresztyén megfogalmazás lenne – adventi, karácsonyi időkre – a fény ünnepe, karácsony felé haladva.
Mint említettem, karácsony nem idilli jelenet, mert a jászol egy (barlang)istállóban állott. Azért, mert senki sem volt hajlandó arra, hogy Jézus szüleinek emberhez méltó maradást biztosítson. S alighogy megszületett a csecsemő, máris menekülnie kellett a családnak az uralmát féltő Heródes pribékjei elől. Ezek a jelenetek sehogy sem illenek a karácsonyi lamettás, fénygirlandos idillhez, romantikához. Nyomorúságos, sötét tehát az első karácsony, de éppen ez karácsony lényege: Isten megkönyörül nyomorúságos mivoltunkon, sötétségben járásunkon, s nem hagy magunkra. Nem törli el egyszerűen a kínt, hanem ő maga válik emberré, s mindazt, ami minket nyomaszt, magára veszi egészen haláláig – sőt, azon túlmenően is. Karácsonnyal megnyílik számunkra az ég. Karácsony tehát akkor jön el, amikor teljes sötétség van. Fény csak ott lehet, s ott van szükség rá, ahol sötétség van.
Karácsony azt jelenti, hogy eljön hozzánk a Világ Világossága. „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik” – olvassuk János evangéliumában (1, 4–5). Tudatosan jön a sötétségbe, amelyben botorkálunk. Mert akkor nem vigasztalan a sötétség, és még kevésbé végtelen meg kilátástalan, mert Isten tette nyilvánvalóvá válik akkor, amikor az ember félelmében megbénul.
Sötétség van, de nem maradunk a sötétségben. Éjszaka van, de éppen annak közepén kezdődik az új nap. Karácsonykor is elhangzik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus…” (Lukács 2, 10–11) Felteszem magamnak a kérdést: Hogyan hangzik ez a „Ne féljetek…” azoknak fülében, akiket magukra hagytak embertársaik, akik gondterheltek munkalehetőségük elvesztése miatt, azok agyában, akik szeretteiket vesztették el nemrégiben? Olyan gondok ezek, amiket egy könnyed vállveregetéssel vagy két szóval eltörölni nem lehet.
A „Ne féljetek!” végül is hitbéli bizodalomra buzdít. Ezért nem mindenre és mindenkire érvényes varázsige. Mindenkinek magának kell erre reagálnia – a maga módja szerint. Bízni kell az életben, mert Isten maga is a mi életünket éli. Ne aggódjatok és ne féljetek! Isten velünk van! Ez karácsony. Mindennek az alapja a védtelen gyermek a bölcsőben. Védtelen – és mégis védett. Így válik Isten emberré. Így gondoskodik Isten az emberről.
Megtörténhet, hogy ebben az évben sem lesz sokkal felszabadultabb a karácsonyi ünneplésünk, mint a múlt évi. Az is lehet, hogy dacosabbak vagyunk, vagy tehetetlenebbek is. Vagy éppen többre, szebbre vágyakozunk. Olyan dolgokra is (nem tárgyakra), amelyek elveszik azt az érzésemet, hogy valamivel megrövidülök, vagy azt, hogy ne azt érezzem, minden és mindenki összeesküdött ellenem. Nem akarom, hogy belém verjék a félelmet azok, akiknek ez az érdekük, mert így „a vizet az ő malmukra hajtanám”. Azt sem tudom elfogadni, amikor mások azt mondják, hogy nem tehetünk semmit, mert ki vagyunk szolgáltatva a hatalmasoknak, az uralkodóknak. Vagy a „Gonosznak”, a Földön uralkodó pokolnak.
A félelemnek megvan tehát a maga helye az életünkben. Azt semmilyen kegyes frázissal nem lehet ki- vagy eltörölni. De a félelem nem minden. Nem határozza meg az egész életet. Nem az mondja ki az utolsó szentenciát. A bizalom, a reménység éltető világossága mindennél erősebb.
Ennek jele az adventi koszorú néhány és a karácsonyfa sok-sok gyertyája is.
Minden szükséges testi és lelki jóval megáldott, csendes karácsonyi ünnepeket és kegyelemmel teljes új esztendőt kívánunk Neked/Nektek, amelyben az adventi és/vagy karácsonyi gyertya meghitt fénye emlékeztet a Világ Világosságára, Krisztusra, aki velünk van minden félelmünkben. Nem hagy magunkra a sötétségben. Kézen fogva vezet – bizonyára nem csak a következő esztendőben.
Gábry Sándor
