Ilyenkor, adventben mindig gyermeki lelkülettel készülök a karácsonyra, Jézus születésnapjának megünneplésére. Ennek a ráhangolódásnak szerves része az adventi gyertyagyújtás, a karácsonyi díszek készítése, valamint a Názáret és Betlehem közötti út újabb és újabb megtétele, amely során a tanítványaimmal együtt minden évben mi is tanúi lehetünk a pásztorok és a keleti bölcsek látogatásának a szent családnál, a betlehemi istállóban.
Most, bár másként történik ez a készülődés, mint gyermekkoromban, mégis mindig van benne valami, ami gyakran eszembe juttatja a régi, áldott emlékű ünnepeket, és ez nem más, mint a karácsonyi műsor, amiben most már vallástanárként veszek részt.
Gyermekkorom egyik legszentebb emléke a karácsonyi műsorra történő lázas készülődés volt. A verstanulás drága nagymamám segítségével történt, aki közben sokat mesélt az ő gyerekkori karácsonyi emlékeiről: arról, hogy miként hajtogatta a német katonával a papírcsillagot az első világháború idején, milyen nagy élmény volt számára, ha meggyúlt a csillagszóró az egyszerűen feldíszített karácsonyfán. Gyerekkoromban a karácsonyi műsor próbái gyakran szánkózással értek véget az illyefalvi református Vártemplom tövében.
Otthon a szüleim és a nővérem sokáig vigyáztak, hogy nekem a karácsonyi angyalvárás igazi élmény legyen. Én is különlegesen figyeltem arra, hogy az ünnep közeledtével szófogadóbb legyek, nehogy a viselkedésem miatt elmaradjon az angyal látogatása. Bármennyire is szerettem volna, sajnos soha nem sikerült találkoznom az aranyszárnyú angyallal, hisz mindig épp a templomi szereplésem alatt látogatott el hozzánk. Édesapám már szerencsésebb volt, mint én, hisz ő mindig találkozott az angyallal, de mivel gyakran beszédbe is elegyedett vele, el is késett a karácsonyesti istentiszteletről.
Minden karácsonykor késő este édesanyámmal elmentük a katolikus misére is, ahol a gyerekek egy betlehemes játékot mutattak be. Legnagyobb vágyam lett volna egy ilyen betlehemes játékban pásztor lenni, bár tudtam, hogy kislányként inkább csak angyal lehetnék.
A templomból hazafelé végignéztük a faluban, hol járt már az angyal, erről az ablakból látszódó feldíszített és kivilágított karácsonyfa árulkodott. Természetesen a legnagyobb élményt az jelentette számomra, amikor a házunkhoz közeledtünk, hisz mindig egy csodálatos izgalommal keveredő boldogság kerített a hatalmába, amikor megláttam a szobánk ablakában ragyogóan csillogó karácsonyfát, ami sejtelmesen jelezte, hogy nálunk is járt már az angyal.
Otthon, a családban mindig szűk körben ünnepeltünk karácsonyeste. Ilyenkor elengedhetetlen eleme volt a vacsorának a töltött káposzta, valamint a disznóvágásnak köszönhető kolbász, disznófősajt és sok más finomság. A karácsonyi sütemények sorát a zserbószelet és a különféle kalácsok gazdagították, amelyek közül én a legjobban a dióskalácsot szerettem, míg a nővérem kedvence a rahátos volt. Természetesen, miután kisült a kalács, gyakrabban megfordultunk a kamrában, ahová ellenállhatatlanul csábított a friss kalács illata.
Karácsony nagyszombatjának délelőttje rendhagyóan telt a számunkra. A töltött káposzta illatával átitatott konyhánkban gondoskodva készítettük elő az angyalkának a korábbi évekből megmaradt díszeket, amelyek mindig egy kicsit felújításra szorultak. Közben a tekintetem gyakran az ablakra tévedt, hisz tudtam, hogy ilyenkor röpdöknek az angyalok, akik figyelik a gyerekeket. Édesapám, aki közben kint szorgoskodott, többször is látta az elsuhanó angyalokat a házunk felett, de sajnos én mindig lemaradtam erről a csodálatosnak hitt látványról. Közben gondosan felkötöztük a szaloncukrot is, ami időnként házi készítésű volt, és gondosan kiraktam a belső szoba asztalára, hogy onnan felhasználhassa majd az angyal. Mindig csodálkoztam azon, miként tudja észben tartani az angyal azt, hogy minden évben ugyanazt a karácsonyfa-égősort hozza vissza hozzánk.
Hálás vagyok a Istennek, hogy korábban édesanyaként, most meg vallástanárként élhetem át, a tanítványaim csillogó tekintetét látva az igazi karácsonyi boldogságot, hisz ilyenkor rengeteg élményt és örömet kapok tőlük, ami akkor is megtartóerőt jelent számomra, amikor a szeretet lángja halványabban ég.
Mindenkinek Istentől megáldott, békés és szeretetteljes karácsonyi ünneplést kívánok!
Kinda Eleonóra
református vallástanár
